Az új Ladákat nagyon jó minőségűnek ígérik, a Sport változatot pedig az egykori versenyrészleg készíti olyan élvezetesre, hogy el sem tudjuk képzelni. Niva lesz is, meg nem is, a mostani ladások pedig egyértelműen örülhetnek.

Egy kishír erejéig beszámoltunk már róla, hogy ismét lehet majd új Ladát kapni nálunk, a keddi sajtótájékoztatón pedig még elég sok részletet megtudtunk. Amit nem, annak egy részét még maga az importőr sem tudja: most igazítják az oroszok az autót az övékénél szigorúbb európai környezetvédelmi és biztonsági előírásokhoz, ezért még csak becsülhetőek a műszaki adatok.

Lada Granta

Nincsenek még meg a gyártó sztenderjei sem, amihez igazodniuk kell az európai márkakereskedéseknek és -szervizeknek – ezek megalkotásában egyébként a Duna Autó portfóliójába tartozó Lada Hungary is részt vesz majd, a magyar cég amolyan pilotja az európai forgalmazásnak.

A magyar csoda és a melósruhába öltözött svéd Lada-vezér

Tavaly ősszel gondoltak egyet a Duna Autó vezetői, és írtak egy levelet az AvtoVAZ-nak, hogy szeretnének Ladákat importálni. Jó ötlet? Őrültség? Mindegy, mi mit gondolunk, az érdekes az, az oroszok mit szóltak hozzá. Na, ez nem derült ki, mert válasz nem érkezett.

Lada Kalina kombi

Némileg nagyobb munkával összeállították hát egy ötven-hatvan oldalas elemzést, miért érdemes Ladákat forgalmazni és a Duna Autóval szerződni, és elküldték azt. Csak hát nem értek vele el többet, mint az első levéllel. Tavasszal viszont két telefon után már Frankfurtban tárgyaltak, aztán a ladásoknak oly ismerősen csengő Togliattiba látogattak.

Lada Granta Sport

„Ez, ami velünk történt, a világ csodája” – foglalta össze röviden a helyzetet Ormos István, a Duna Autó tulajdonos-vezérigazgatója. Most már ugyanis ott tartanak, hogy a szerződést aláírták, az AvtoVAZ profi partnerként viselkedik, és itt nem csak a profin, hanem a partneren is hangsúly van. A Lada Hungarynél igyekeznek a Ladához köthető pozitívumokat – szép emlékek, tartósság – emlegetni, de pontosan tudják, hogy minőségi szempontból az orosz nem szinonima a japánnal vagy a némettel, ezért sok szó esett a sajtótájékoztatón erről is.

Nem Niva, nem Taiga, 4x4

Bo Andersson, az AvtoVAZ vezérigazgatója minden munkanap reggel hétkor a gyárban kezd (a sajtófotó szerint szép, tiszta munkaruhában), és tízig egyeztet az egyes részlegek vezetőivel. Állítólag a motorban és a futóműben is van tartalék, ami szintén bíztató, ahogyan az is, hogy a vevőknek és kereskedőknek fenntartott telefonos ügyfélszolgálatnak a belső szabályzat szerint egy napja van arra, hogy utánajárjon az észrevételeknek, panaszoknak. Szóval aki garanciális problémákról és kezelésükről szóló rémregényeket akar olvasni, kénytelen lesz régi Autó-Motor-okat lapozgatni.

A sportrészleg szétszed, aztán kézzel összerak

Grantából szedán és ötajtós, Kalinából ötajtós, kombi és Cross (emelt kombi) lesz 1,6 literes nyolc- vagy tizenhat szelepes motorral, de ennél jóval izgalmasabbak a Sport változatok. Ezek ugyanis nem gyorsítócsíkkal és értelmetlen szárnnyal meg persze Sport-felirattal szolgálják a boyracereket, hanem tényleg az alapoktól sportosra hangolják őket, a magyar importőr szerint "olyan fantasztikus autó, hogy mindenki el fog csodálkozni".

Lada Kalina Sport

A kész karosszériát a gyár egykori versenyrészlegének csarnokába szállítják (VFTS – vághatjuk rá, de az teljesen másik történet), ahol a versenyautókon edződött szakemberek plusz hangszigeteléssel bélelik ki, aztán keményített, ültetett futóműre helyezik az egészet, nagyobb teljesítményű fékeket, sportkipufogót és alufelniket szerelnek fel és sportüléseket be, a motort szétszedik, módosítanak a vezérműtengelyen és az elektronikán (ezzel húsz lóerőt nyernek), a művelet végén pedig büszkén pattintják fel a karbonhátterű emblémát a kocsi orrára. Jó, azért persze kis szárny és Sport-felirat is van, mindenki megnyugodhat.

Lada 4x4 Urban

Lesz az az autó is a magyarországi Kínálatban, amit mi Nivaként ismerünk (tőlünk nyugatra pedig Taigaként), a Niva név viszont már nem a Ladáé, hanem a korábbi szövetséges Chevrolet-é, ezért egyelőre az elég találó 4x4 néven jönnek a vérbeli offroados Ladák a vérbeli offroaderekre vágyóknak. Aki nem szeretné bizonytalanságban tartani a szomszédait, hogy egy szalonállapotú, huszon-harminc éves Nivát vette-e, vagy újat, annak ott a 4x4 Urban kicsit több műanyaggal, alufelnivel, tetősínnel, egyebekkel – kinn imádják.

A Granta, Kalina, 4x4 és 4x4 Urban itthoni forgalmazása valamikor november elején indul, igazán biztató, hogy a Lada Hungarynél már fejből tudják, november hetedike szombatra esik, reméljük, nem hagyják ki a ziccert.

Komfort a Lada 4x4 Urbanban

A Lada nagy dobása azért a Vesta lesz. Az előszériát már gyártják, szeptemberben indul az oroszországi forgalmazás, év elejére készülhet el az európai, Euro 6-os kivitel, nyáron érkezhet hozzánk. Várható az X-Ray is, ami meglepő módon nem lokátoros autó, hanem egy SUV. Árakat még nem tudni, „használható felszereltségű autókat szeretnénk nagyon jó áron adni” – mondják erről, addigra pedig már az óbudai központ mellett legalább négy régiós központ és több márkaszerviz is működik majd, ahová be lehet térni kötelező szervizre az szokásosnál jelentősen hosszabbra tervezett garancia ideje alatt.

Ehhez hasonló lesz a Lada SUV, szigorúan elsőkerék-hajtással

Kovács úr pedig, aki bogaras névrokonához hasonlóan szeretné megvenni élete második autóját, azért gondolkodjon el az ezerkettes megtartásán, mert a gyár a magyar importőrön keresztül garantálja az alkatrészellátást a 2101-estől napjainkig.

Ha eddig eljutottál, biztosan érdekel a Lada – nézd meg kvízünkön, mennyire vágod a témát!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés