Van, aki szerint hatalmas hiba a Ferrari részéről, hogy hagyja versenyezni a négyszeres világbajnokot.

Vannak bajok a Ferrarinál, és nemcsak az a gond, hogy az autó motorteljesítménye elmarad a többiekétől és a kasztnival, illetve az aerodinamikai elemeivel gondok akadtak, hanem ott még az is, hogy a pilóták egyéni hibákat vétettek az első két versenyen – Sebastian Vettel a szezonnyitó osztrák futamon pördült meg, míg Charles Leclerc a Stájer Nagydíj első körében nullázta le saját csapatát.

Leclerc: Egy seggfej voltam

A fiatal monacói vállalja a felelősséget az újabb Ferrari-drámáért.

A korábbi F1-es pilóta, Eddie Irvine szerint a maranellóiak szenvedésében az is erősen közrejátszik, hogy Vettel azzal a tudattal versenyzik, hogy a szezon végén távozik (illetve hogy a Ferrari hazugságokat terjesztett az elválás kapcsán):

„Hatalmas nyomás nehezedik most a Ferrarira, és erre a nehéz helyzetre még az is rátesz egy lapáttal, hogy olyan pilótával versenyeznek, aki tudja, hogy az idény végén elhagyja a csapatot. A lojalitás tehát elveszett, és az is egyértelmű, hogy Leclerc-re tekintenek első számú pilótaként, mindez pedig megváltoztatta a dinamikát. 

A Ferrari helyében én már ebben az idényben megszabadultam volna Vetteltől, inkább fizettem volna neki azért, hogy ne vezessen, és egy fiatal srácot, vagy akárkit ültettem volna a helyére. Vettel romboló hatással van a csapatra, de biztosan megvannak az okai, amiért megtartották őt.”

És még az is lehet, hogy Vettelen kívül Mattia Binotto csapatfőnök is elhagyja az olasz istállót a szezon végén:

Már meg is van a Ferrari-csapatfőnök utódja?

Inog a szék Mattia Binotto alatt, hamarosan leválthatják – házon belül oldhatják meg pótlását.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában