Azt tudjuk, hogy Jacques Villeneuve a Forma–1 megmondója, így ő mindig tesz róla, hogy ezt ne felejtsük el, de Robert Kubicával szemben most túltolta a dolgot, nem kicsit.

A kandai ex-pilóta előszeretettel osztogatja ki az embereket, legutóbb már odáig fajult a dolog, hogy egykori csapat, a Williams kitagadta. Most korábbi csapattársát, Robert Kubicáról mondott olyan dolgokat visszatérésvel kapcsolatban, amiket nem kellett volna, amit nem illik:

  • Először még csak finomkodott:

„Nem értem, őszintén nem értem, először is, melyik pilótának biztosítanak lehetőséget hat év után? Senkinek.”

  • Aztán egészen kezdett belelendülni:

Ráadásul a karrierje végén szenvedett Petrov ellen. Szerzett egy győzelmet, mint Maldonado, de utána mit csinált? Mindehhez hozzájön, hogy még most sem 100%-os, így mit akarnak vele? Vagy lehet, hogy rémesen könnyű vezetni ezeket az autókat.

  • És a nagy pillanat, amikor az önjelölt megmondóból előjött az igazi paraszt:

Nem sikerült visszanyernie a képességeinek 100%-át, ami tény. Mégis akkor hogyan tudna megbirkózni ezzel? Ha nem lennének ezek a problémái, akkor nem kapna második esélyt.

*Kubica 2011-ben hagyta ott az F1-et, miután elég komoly, majdnem végzetes sérülést szenvedett egy ralibalesetben - nem sok kellett hozzá, hogy jobb karját amputálják

  • Ezt már nem tudta tovább fokozni, de a szintet tartotta azért, amikor Kubica (mint pilóta) és Williams lehetséges közös jövőjéről beszélt:

Szomorú, hiszen csak a média miatt történik az egész, sőt, kicsit undorító is, hiszen rengeteg olyan versenyző van, aki jobban megérdemelné a második esélyt, noha soha nem fogják megkapni. Nehéz megemészteni, számára viszont jó, szerencsés helyzetben van.”

Villeneuve, gratulálunk. Szép volt.

(Forrás / fotó: motorsport.com / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában