A modellfrissítéssel plug-in hibrid változat érkezett az F-Pace kínálatába, és szerencsére a Jaguar nem mondott le a csúcsmodellről sem, az SVR továbbra is nyolchengeres motorral készül.

2016-ban jelent meg a Jaguar szabadidő-terepjárója, és idén jött el a modellfrissítés ideje, amikor konnektorról tölthető hibrid változatot is kapott az F-Pace.

Formába hozták a Jaguar első szabadidő-terepjáróját

Zöld rendszámos változattal újul meg az F-Pace.

A 2018-ban érkezett SVR csúcsmodellről eddig nem esett szó, de most kiderült, hogy szerencsére nem kell búcsúznunk tőle, és még a kompresszoros V8-as motorját is megtarthatta.

A megújult F-Pace SVR motorja tehát továbbra is az 5 literes kompresszoros V8-as, aminek a teljesítménye maradt 550 lóerő,

de a legnagyobb nyomatéka 780-ról 800 Nm-re nőtt. A nyolcfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással az izmosított Jaguar már 4 másodperc alatt eléri a százas tempót, ez háromtizedes javulás, a végsebessége 286 km/órára nőtt.

A modellfrissítés nem merült ki az új fényszórókban és hátsó lámpákban, az átrajzolt hűtőmaszkban és lökhárítókban, vagy a nagyobb érintőképernyőben. A Jaguar mérnökei

a kormányzáson és a futóművön is javítottak, előre és hátra is nagyobb átmérőjű féktárcsákat szereltek fel az F-Pace legizmosabb változatára.

Ez is érdekelhet:

Plug-in hibrid változattal újul meg a Jaguar E-Pace

Zöld rendszámot kap a Jaguar kisebbik SUV-je.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában