Kínában járt a The Grand Tour stábja, és az ország sok más érdekessége mellett bemutatják a szárnyaló kínai autóipar egyik csodáját is, a luxusautót, aminek a neve mi más is lehetne, mint Vörös Zászló.

Nagy múltra tekint vissza a Hongqi, aminek a jelentése Vörös Zászló, és az első kínai személyautó-márkának számít, 1958-ban alapították. A célja kezdetben az állami vezetés kiszolgálása volt hozzájuk méltó luxusautókkal, amiket nyugati licencek alapján gyártottak. A kilencvenes években még az Audi 100-ból is volt sajátmárkás változatuk.

Mostanra a Hongqi is megérezte az idők szavát, és az állami vezetőkön kívül a meggazdagodott kínaiaknak is árulnak luxusautókat.

A legújabb büszkeségük az L5, a legdrágább olyan modell, amit halandó még megvehet magának, ennél feljebb már csak az állami parádéautók vannak, amiből a belorusz vezetésnek is ajándékoztak kettőt.

A hatvanas években a Hongqi még a Chrysler Imperial mintájára és annak V8-as motorjával gyártotta az állami autókat, és ezeknek a stílusát idézi a márka legújabb modellje is. A néhány éve bemutatott L5 alatt jóval modernebb, saját fejlesztésű technika dolgozik,

6 literes V12-es motorral, 408 lóerővel és 550 Nm nyomatékkal, automata váltóval és összkerékhajtással.

Jeremy Clarkson, amikor a The Grand Tour legújabb epizódjának forgatásán Kínában járt, megcsodálta és az alábbi videóban be is mutatja nekünk a Vörös Zászló legújabb termékét. Azt eddig is tudtuk, hogy ez az eddigi legdrágább kínai autó, de az még így is megdöbbentő volt hallani, hogy 880 ezer angol fontnak, azaz 320 millió forintnak megfelelő összegbe kerül.

Mit láttak még Kínában? Olyan hidakat, hogy le fog esni az állad. Itt van például a világ legmagasabban húzódó hídja:

Ez is érdekelhet:

Pont a Teslát ne másolták volna le Kínában?

A hasonlóság nem lehet véletlen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés