Augusztus végéig eldönti a Mercedes, milyen pilótafelállással vág neki a 2020-as idénynek.

A Mercedes nem titkolja, hogy bizonytalan Valtteri Bottas jövőjével kapcsolatban. A finn szerződése 2019-es idény végén lejár, a csapat pedig nem élt a +1 éves opciós jogával, ami persze nem jelenti azt, hogy ne hosszabbíthatna vele, de az biztos, hogy a tétlenség jelzésértékű.

Toto Wolff augusztus végére ígért döntést, nem titok, hogy jelenleg Bottas és az istálló teszt- és tartalékpilótájaként ügyködő Esteban Ocon között vacillál a Mercedes:

„Csak Esteban és Valtteri közül kell választanunk. Ez már jó hosszú ideje téma csapaton belül, és én is vívódom magamban, hogy mi lenne a helyes a csapat és a versenyzők számára. Bizonyos szempontból mindketten megérdemlik az ülést. Esteban azért, mert nehéz helyzetbe került, de nagyon motivált és energikus. Megvan a tehetsége, hogy a Mercedes pilótája legyen. Ugyanakkor ott van Valtteri, tapasztalt és már bizonyította, hogy milyen gyors tud lenni, plusz Lewisszal együtt nagyon sokat tesz a csapat fejlődéséért.”

A Mercedes a most következő négyhetes nyári szünetben meghozza a döntést, amelynek „a csapat és a versenyzők szempontjából is a lehető legjobbnak kell lennie”.

A Magyar Nagydíj nem feltétlenül Bottas malmára hajtotta a vizet:

(Forrás: Reuters, M4 Sport, fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon