Az új ProCeed nem az egyetlen újdonság volt, amivel a Kia készült az őszre, a kupés vonalú kombi mellett a hagyományos, ferdehátú karosszériás Ceed is sportos változatot kapott. Nem túl sportosat, arra házon belül ott az i30 N.

Most kerül a kereskedésekbe a Ceed harmadik generációja, aminek már végre aposztróf nélkül kell írni a nevét, és most jelent meg a harmadik karosszériaváltozata is, a shooting brake kombik közé érkező ProCeed. Mégsem ez az egyetlen dobás a Kiától, hiszen a ferdehátú Ceed sportos változatát is bemutatták, ez a Ceed GT.

Az előző szériából is volt már GT, és ahhoz hasonlóan az újdonság is az 1,6 literes, négyhengeres turbós benzinmotor 204 lóerős változatát kapja, 265 Nm maximum nyomatékkal. Szériában hatfokozatú a váltó, de felárért hétsebességes duplakuplungos is kérhető. A futóművet 5 milliméterrel ültették le, és feszesebbé is tették, a kormányzást is áthangolták.

A sportkompaktok kategóriájában már bőven háromszáz lóerő felett jár az élmezőny, amiből arra következtethetnél, hogy a Kia egy kicsit le van maradva. De nem is volt céljuk riválist állítani a legizmosabbaknak, arra ott van házon belül a 275 lóerős, és sokkal vadabbra hangolt Hyundai i30 N. A Ceed GT inkább egy elég gyors, de még kényelmes autó akar lenni.

Külsőre is szolidan sportosították, új a hűtőmaszk is, sötét króm kerettel, a kerekek 18 colosak, a kipufogó dupla, a lökhárítót és a küszöböket pedig pirossal szegélyezték. A kormánykerék alul egyenes, a piros cérnával varrt, akárcsak az ülések, és a Kia szerint ennyi elég is volt ahhoz, hogy sportosabb hangulatú legyen a Ceed GT.

Ez is érdekelhet:

A Kiánál már kupés formájú kombi is van, a ProCeed

A shooting brake sem csak luxusautó lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában