A Kia bemutatta a Ceed és a ProCeed megújult változatát, ami érdekesebb külsővel, átdolgozott felszereltséggel és 48 voltos mild hibrid rendszerrel folytatja.

Már a Kia új emblémáját kapta a Ceed és a ProCeed ráncfelvarrott változata, ami a 2018-ban megjelent generáció átfésült változata. Az első képek alapján még feltűnőbb külsőt és új színeket kapott a koreai márka kompakt autója, a sportos GT-Line esetén izgalmas felnikkel, érdekes mintájú hűtőmaszkkal és nagy légbeömlős lökhárítóval.

Az új fényszórók szériában teljesen LED-esek, a GT-Line felszereltség esetén a hátsó lámpák is különleges, méhsejtmintás világítást kapnak.

Az ötajtós és kombi Ceed, valamint a kupéformájú sportkombi ProCeed mellett egyelőre kimaradt a megújulásból az XCeed, a 2019-ben megjelent crossover ráncfelvarrását későbbre tartogathatja a Kia.

A 12,3 colos kijelzővel helyettesített műszeregység és a nagyobb, 10,25 colos érintőképernyő már korábban megjelent, és továbbra is elérhető a Ceed kínálatában. A számlapokat négyféle minta közül választhatjuk ki, míg

az infotainment egy okostelefon-alkalmazáshoz kapcsolódik, amivel a távolból is vezérelhetünk egyes funkciókat.

A vezetéstámogató asszisztenseket is fejlesztette a Kia: a ráfutásgátló rendszer a gyalogosokat és kerékpárosokat is felismeri,

a sávközépen tartó rendszer az adaptív tempomattól függetlenül, a kézi váltós modelleken is működik,

a tolatókamera menet közben is bekapcsolható, a keresztforgalmat kitolatáskor érzékelő rendszer pedig immár fékezéssel kerüli el az ütközést.

A megújult motorválasztékban az 1 literes, 100 és 120 lóerős háromhengeres és az 1,5 literes, 160 lóerős négyhengeres benzinmotor is párosítható 48 voltos mild hibrid rendszerrel, kézi váltó esetén automatikusan szétkapcsoló kuplunggal.

Az 1,6 literes, 136 lóerős dízel mindenképpen mild hibrid, és a GT is megtartotta a 204 lóerős 1,6 literes benzinmotorját.

A plug-in hibrid kombi is része maradt a kínálatnak, ebben 1,6 literes benzinmotor és elektromotor párosa adja le a 141 lóerős teljesítményt, a 8,9 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 57 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan.

A megújult Ceed gyártása augusztusban indul a szlovákiai, zsolnai üzemben, és még idén megérkezik a kereskedésekbe.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában