A Forma–1 tulaja, a Liberty Media nagyon akar egy afrikai helyszínt is, Kyalami pedig ismét a versenynaptár része lehet.

A Dél-afrikai Nagydíj nem ismeretlen az F1 számára, 1962 és 1993 között kisebb  megszakításokkal 23 futamot is rendeztek, hármat East Londonban és húszat Kyalamiban. Utóbbi ugyan most is otthont ad különböző formaautós versenyeknek, de az FIA besorolása szerint a pálya csak másodosztályú minősítésű, azaz jelenlegi állapotában kevés a száguldó cirkuszhoz.

A pálya tulajdonosa, a Porsche dél-afrikai üzletvezetője, Toby Venter viszont nyitott a dologra, ám tisztában van vele, hogy komoly befektető nélkül nem fog menni, ugyanis jelentős beruházás szükséges ahhoz, hogy pályát megfelelővé alakítsák.

Az afrikai kontinensről egyébként még Marokkó, Ruanda és Nigéria sem zárkózna el a futam megrendezésétől. Az viszont biztos, hogy az F1 jövőre 35 év után visszatér Hollandiába, és Vietnámban is bekerül a versenynaptárba:

Már ott is lesz F1-es verseny, ahol eddig még nem volt

Már évek óta lehetett hallani a délkelet-ázsiai ország belépési szándékáról.

(Forrás: autosport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában