Az Agera utódjával készült a genfi autószalonra a Koenigsegg, a Jesko pedig minden téren felülmúlja a korábbi modellt. 1600 lóerős V8-asával ez lehet a svéd márka utolsó elektromos hajtás nélküli modellje, ami akár sebességrekordot is dönthet.

Az Agera RS hivatalosan is sebességrekordot döntött, amikor elérte a 447 km/órát, és a genfi autószalonon leleplezett utódja, a Jesko ezt is felülmúlná. Christian von Koenigsegg szerint elméletileg lehetséges, hiszen az újdonság még jobb paraméterekkel rendelkezik az elődjénél, hogy a Bugatti Chiron vagy a Hennessey Venom F5 előtt döntsön rekordot.

Az 5 literes biturbó V8-as motorja az Agera RS-ből került át, de továbbfejlesztették,

új főtengelyt kapott, és két húszliteres szénszálas tartályt, ahonnan elektromos kompresszorok a turbókat látják el levegővel. A Jesko ezzel 1280 lóerőre képes, ha benzinnel tankolják, de bioetanollal már kereken 1600 lóerő a legnagyobb teljesítménye.

Az új motorhoz teljesen új sebességváltó jár, ami képes elviselni az 1500 Nm maximum nyomatékot.

A Koenigsegg egy saját kilencfokozatú, többtárcsás szerkezetet alkotott, ahol nem kell szekvenciálisan kapcsolni a fokozatokat. A kormánykerék mögötti kar meghúzásával egy vagy több fokozatot is azonnal át lehet ugrani.

Az aerodinamikája elképesztő, amit a hatalmas, bumerángformájú hátsó szárny is sejtet. 250 km/óránál 800 kilogramm a leszorítóerő, és 1400 kilogramm is lehet a végsebességnél, de azt még nem árulták el, hogy mennyivel képes menni.

A 480 km/órás sebesség átlépését egy ennél szerényebb leszorítóerőt termelő példánnyal tervezik.

A Jesko minden részlete figyelemreméltó, az elöl 20, hátul 21 colos kerekek például szénszálas anyagból készültek,

és minden eddiginél könnyebbek, csak 5,9 és 7,7 kilogrammot nyomnak. A motorháztető, az ajtók és a csomagtérfedél is teleszkóppal nyílik fel gombnyomásra, a keménytető kivehető, és a futóművét öt centivel meg lehet emelni a rámpáknál.

Az utastérbe szénszálas kagylóülések kerültek bőr vagy Alcantara kárpittal, nem hiányozhat az okostelefon-tükrözés, a felülnézeti képet adó kamera, a vezeték nélküli mobiltöltés és a 9 colos érintőképernyő sem.

A kormánykerék mögött 5 colos kijelző mutatja a legfontosabb információkat, és még a volán küllőire is apró érintőpanelek kerültek.

A 4,61 méter hosszú és 2,03 méter széles Jesko alig 1,21 méter magas, az orrában 100, hátul 50 literes poggyásztér található, az egész autó üresen csak 1320 kilogrammot nyom.

Nem lesz olyan ritka, mint az Agera RS, hiszen összesen 125 példányt gyártanak, amiből évente 40-50 darabbal készülnek el, egyenként hárommillió dolláros áron.

Honnan ered a neve? Christian von Koenigsegg úgy mond köszönetet, ahogyan senki más, hiszen a legújabb szuperautója az apja után kapta a nevét,

a mostanra már a nyolcvanas éveiben járó Jesko von Koenigsegg a kezdetektől mindenben segítette a fiát, aki huszonévesen vágott bele, hogy valóra váltsa az álmát.

Ez is érdekelhet:

A sötét oldalról jöttek az utolsó Koenigsegg Agerák

Thor és Väder lett a neve a két utolsó példánynak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés