Olyan sokan akarnak maguknak egyet, hogy az eredetileg ötszáz darabosra tervezett széria nem lesz elegendő, ezért a Ford úgy döntött, hogy még két évig tovább gyártja a 600 lóerős GT-t.

A hatvanas évekbeli eredetit idéző formájával és szuper-sportkocsik közé illő technikájával a 2004-ben bemutatott első újkori Ford GT óriási siker lett. Két év alatt több mint 4000 példányt gyártottak belőle, de a premier után olyan nagy volt rá a kereslet, hogy az 5,4 literes V8-assal szerelt GT-k gyakran az új áruknál drágábban cseréltek gazdát.

Most a Ford előállt a GT újabb generációjával, amely az elődeihez hasonlóan lélegzetelállító formájú karosszériát kapott, középre épített 3,5 literes, dupla turbós V6-osa pedig 600 lóerőre képes. Az eredeti tervek szerint két év alatt csak 500 példányt gyártottak volna belőle, hogy megőrizzék exkluzivitását, de gyorsan kiderült, hogy ez nem lesz elegendő.

Ha a kétezres évekbeli széria tulajdonosainak csak a töredéke rendelt volna az új modellből, már akkor elfogyott volna az ötszázas sorozat, és akkor még nem beszéltünk azokról az új vevőkről, akik most először vinnék haza a Ford szuperautóját. A hosszúra nyúlt várólista kis híján botrányt kavart, volt olyan, aki nyilvánosan panaszkodott, amiért nem kaphat a GT-ből.

A Ford ezért úgy döntött, hogy még két évig tovább gyártja az új GT-t. Nem tették hozzá, hogy ez hány példányt jelent, de így reményt adtak azoknak, akik csak a várólistára fértek rá, hogy egyszer megkaphatják ezt a gyönyörűséget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés