40 éve, 1977-ben kezdődött a Lada Niva gyártása, amit limitált szériás modellel ünnepel az orosz gyártó. A 4x4 néven forgalmazott terepjáró 40th Anniversary kivitele új színekben pompázik, közte egy egészen különlegesben is, és születése évére utalva pontosan 1977 példányt készítenek majd belőle.

Olyan sokféle változatban készült már az idén negyven éves Niva, hogy nehéz újat kitalálni, de a Ladának mégis sikerült. Az évfordulós limitált szériát ugyanis gyárilag kamuflázsmintás fényezéssel is lehet rendelni, amit világoszöld, sötétzöld és fekete színekből állítanak össze, hozzá fekete könnyűfém kerekek és fekete műbőr ülések járnak.

De a 40th Anniversary széria többi változata is látványos, hiszen a fehér, kék és szürke fényezésen kívül piros, bézs és terrakotta árnyalatban is pompázhat. A külsőt ezen kívül a kétszínű könnyűfém kerekekkel dobták fel, míg belül műbőrrel borították a kormánykereket és az üléseket, amit kontrasztos színű cérnával varrtak meg, és évfordulós logókkal díszítettek.

A limitált szériából a gyártás kezdetére utalva 1977 példányt készítenek, de nem tudni, hogy Magyarországra is jut-e belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában