A Lada Niváról biztosan nem az ültetett futómű és a hatalmas felni jutna eszedbe, mégis ezeket szerelték erre a ’82-es példányra, amivel igencsak mutatós darab lett.

A hetvenes évek óta készül szinte változatlan formában a Lada Niva, amit sokan a világ egyik legjobb terepjárójának tartanak, mindenesetre az egyszerű felépítése és páratlan off-road képességei miatt méltán rajonganak az ikonikus típusért. Az utolsó, ami eszünkbe jutna, hogy leültessük, és nagy felnivel szereljük, ennek a példánynak mégis nagyon jól áll.

2011-ben indult a projekt egy ’82-es gyártású Nivával, amit finoman szólva sem gyári állapotban tartottak Kazahsztánban, látszott, hogy lesz vele munka.

A motorját az idők során valamikor egy ezerötös Zsiguliéra cserélték, ezért első körben egy újabb Nivából származó befecskendezéses 1,7 literes, 80 lóerős motort szereztek hozzá.

Mivel összkerékhajtásra nem lesz szükség, ezért a motor már nem hajtja az első kerekeket.

A sebességváltót is átdolgozták, több alkatrészt pedig, mint az első futóművet és a szervózott kormányművet az újabb Chevrolet Nivából vették át. A 18 colos kerekek miatt a karosszériát is alaposan ki kellett szélesíteni.

Nem olyan jók a belső térről készült képek, pedig ezen a Niván az utastér sem maradt gyári, egyenesen egy W124-es Mercedesből érkezett a műszerfal, barna bőrrel borították a BMW-ből származó üléseket és az ajtóbelsőket is. Nem tudni, mennyit költöttek a munkára, de az biztos, hogy az egyik legfeltűnőbb Niva született belőle.

Ez is érdekelhet:

34 év után újra rajthoz áll egy Lada Niva a Dakar-ralin

A nyolcvanas évekbeli sikerek emlékére.

Osztrákok építették a legmenőbb egyedi Lada Nivát

Motorkerékpárokat építő műhelyben készült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában