1974-ben mutatták be, és másfél évtizeden keresztül készült a Countach, amiből a képen a széria egyik utolsó példánya látható. Még nem sok havat láthatott eddig, mert alig mentek vele, az utóbbi években csak gazdát cserélni vették elő a ritkaságot.

1988-ban a monzai F1-es nagydíjon mutatta be a Countach 25th Anniversary kivitelét a Lamborghini, és mivel a legendás típus akkor már tizennégy éve gyártásban volt, kénytelenek voltak alaposabban átdolgozni. Horacio Pagani kapta a feladatot, hogy Marcello Gandini ikonikus dizájnját átrajzolja, az új lökhárítókkal és légterelőkkel pedig nemcsak a formáját tette naprakésszé, de az aerodinamikáján is javított.

A korábban spártai utasteret új extrákkal tették vonzóbbá, így már elektromosan mozgatott üléseket és elektromos ablakemelőket is kapott a Countach, ezen felül új a kormánykerék, és a klímaberendezés hatékonyságán is javítottak. Az erejét nem kellett tovább fokozni, így az 5,2 literes V12-essel kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsult százra és 295 km/órával száguldhatott a limitált szériás Lamborghini.

Nem sokat ment még a képeken látható példány, hiszen 1989-ben készült, és még csak 3465 kilométer van benne. 1991. július 31-én került újként svéd tulajdonosához, aki alig vette elő, de 2014-ig megtartotta, és akkor is csak 3463 kilométer volt benne. Az elmúlt négy évben tehát csak két kilométer került bele úgy, hogy közben kétszer is gazdát cserélt az autó: a legutóbb az RM Sotheby’s párizsi aukcióján 331 250 eurót, azaz 103 millió forintot fizettek érte.

Még több téli Countach-t néznél? Kattints ide:

És akkor már ezt a filmet is látnod kell:

Színtiszta nyolcvanas évek ez a rövidfilm, amiben korabeli szuperautókkal hasítanak

Countach, Testarossa, RUF Porsche, és a volánnál sem akárkik ülnek.

Ha pedig megnéznéd, mitől furcsa egy Countach, ide kattints:

11 furcsaság, amit talán nem tudtál a Lamborghini Countach-ról

A nyolcvanas években születtek érdekes megoldások az olaszoknál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés