Sokkal izgalmasabbá tette a Novitec a Lamborghini Huracán megújult változatát, pedig nem is nyúltak hozzá a tízhengeres motorjához.

A Lamborghini egy éve mutatta be a hátsókerék-hajtású Huracán megújult Evo változatát, és most itt a Novitec által tuningolt változata. A német cégnél nem is nyúltak hozzá az 5,2 literes V10-es motorhoz, továbbra is 610 lóerős teljesítménnyel hajtja a hátsó kerekeket, de szinte minden mást átdolgoztak az olasz telivéren.

Már a látványa sem a szokásos, ehhez szénszálas anyagból készült elemekkel öltöztették fel, új splitter került előre, és méretes szárnyat tettek hátra, a nagyobb diffúzor sem maradt ki a készletből. A látványának a legjobbat a 35 milliméteres ültetés tette, és

a gyárinál is jobban mutatnak a Vossen kerekek, amelyek 20 és 21 colos méretben kerülnek az autóra.

Nem maradt ki a kipufogórendszer átépítése sem, amit aranybevonattal láttak el, hogy még gyorsabban el tudja vezetni a hőt, a feltűnő kipufogóvégek pedig szénszálas anyagból készültek. A legjobb a hangja, amit meg is mutat nekünk a Novitec, és bár

elsőre semmi különösnek nem tűnik, azért az alagutas gyorsulásnál és a zajmérésnél ki fog rázni a hideg.

Ez is érdekelhet:

Már vártuk a Ferrari F8 Tributo tuningolt változatát

A Novitec ismét nagyot alkotott, a hangja könnyfakasztó lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában