Összeszedtünk öt verdát, amivel rettenetesen jó élmény a városi közlekedés. Mutatjuk, melyek ezek!

Vannak autók, amelyek kifejezetten az urbánus közegbe valók. Úgy ismerjük meg ezeket, hogy van három fontos tulajdonságuk, amiknek harmóniában kell lenniük:

Hossz: legyen a hosszuk kevesebb mint 4 méter, de inkább 3,5 méter környéke.
Súly: legyen kevés, minél kevesebb, de azért ne kapja fel a szél.
Teljesítmény: legyen legalább 150 lóerő.

Ezen szempontok alapján megkapjuk a város legkirályabb járgányait, amelyekkel magad alá gyűröd a rendkívül jó minőségű magyar aszfaltot, és könnyen tudsz parkolni, manőverezni.

#1 Fiat 500 595 Abarth

Közel 32 ezer euróért a miénk is lehet ez a dög. Gazdaságos, hiszen a kombinált fogyasztás hat liter körül jön ki a gyár szerint. Szerintünk meg alattunk olyan 13 litert fogyasztana, kapna rendesen. Nyilván kapna, 179 lóerő hajtja ezt a kis kasztnit, alig lenne ellenfele a városban, igazi urbán agresszor. Nagyön dögös!

#2 Audi A1 S1 TFSI Quattro

Ránézésre klasszikus női autó, de ne engedjük magunkat eltéríteni a helyes örvényről, nézzünk be a motorháztető alá: kétliteres motor, és 231 lóerő. Na, azért erre ugye mintha mocorogna a cerka a gatyában. Naná, hogy megjött a kedvünk hozzá, emellett csak hab a tortán, hogy összkerékhajtás segít letenni a ménest az útra. Ha ennek odalépsz, csak kapkodják majd a fejüket a 330 Ci-ben a pirosnál.

#3 Mini John Cooper Works 2.0

Huh, erre emlékszel még? Teszteltük az ősz folyamán. Kivittük a Hell gokartpályájára, mert odavaló. Jesszumpepi, olyan gurul ez a matchbox, hogy alig hittünk a szemünknek. Amikor hazafelé Miskolctapolcáról a német autópályán kigangoltuk, kevesen bírták a tempót. 231 lóerő, mint az Audi S1, de itt az első kerekek vitézkednek csak, viszont nem éreztük ezt különösebben problémának. Egy jobban felszerelt darab tíz milla körül kapható (akciósan).

#4 Opel Corsa OPC

Azt gondolnád, hogy Opelék élik a kispolgári nyugis életüket, semmi vagánykodás, csak a megbízhatóság-fenntarthatóság-mérsékelt dizájn tengelyen lavíroznak. De nyilván nem, mert náluk is akad egy házi tuningműhely az udvarban, az OPC, akik minden modellnél megtekerik a potmétereket, és tökös négykerekűek jönnek ki a másik oldalon a nap végén. Így történt az 1,6-os Corsa esetében is, ahol addig-meddig reszelgették a motorháztető alatt a dolgokat, míg 192 ló nem lett a karámban, majd "így már mehetsz" felkiáltással utcára engedték ezt a különlegességet. Bevennénk vele nagy sebességgel a Margit hídra felkanyarodót...

#5 Renault Clio 3.0 V6

Igen, ez egy régebbi egyed (van belőle új is), de ez egy kult darab. 3.0, V6, 252 lóerő (a 2003-as). Belülről csúnya, szóval attól megkímélünk. Kívülről rohadt menő. Nagyon agresszív, és igazi unikum: középmotoros ez a vas, a különböző évjáratok (2001-től) és tuningolás után 226 és 300 lóerő közötti kivitelekben található a használtpiacon. Elég kevés van belőle, és nem is túl olcsó a fenntartása. Volt egy haverunk, aki ilyennel tolta a kétezres évek elején, akkoriban neki volt egyedül ilyen az országban. Nagyon jó lenne pályázni egy ilyennel.

Ezek a mi kedvenc városi traffipax-gyűjtő berendezéseink, vezessünk óvatosan, de azért ha van rá mód, nyomjuk ki a szemüket. Fontos vásárlási tanács: kend a csajodra az egészet. Vedd meg neki, úgyis te fogod használni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában