A régi idők sportos autóit idézi fel a Volkswagen újdonsága, az up! GTI, hiszen kicsi, könnyű és fürge, még nem volt hozzá szerencsénk, de állítólag nagy élmény vezetni. Most egy ugyanolyan erős, de nyolcvanas évekbeli elődjével mérheti össze a képességeit.

Az egyes Golf GTI sikere után a második szériából is elkészült a sportváltozat, az 1,8 literes, négyhengeres szívómotorja 112 lóerőre és 157 Nm nyomatékra volt képes, az ötfokozatú váltójával 9,7 másodperc alatt gyorsult százra és 191 km/óra volt a végsebessége. Lehetséges lenne, hogy ma már a Volkswagen legkisebb típusa, az up! is lenyomja gyorsulásban?

Igen, ha a miniből is a GTI változatról van szó. Az 1.0 TSI ugyanis ebben már 115 lóerős és 200 Nm a nyomatéka, amivel az ötfokozatú sportmodell 196 km/órával is száguldhat és 8,8 másodperc alatt van százon, még akkor is hamarabb, ha 970 kilogrammjával nehezebb a pehelysúlyú kettes Golf GTI csupán 909 kilójánál.

Papíron tehát jobb az up!, de a carwow csapata utánajárt, hogy állórajtos és gördülő rajtos versenyben mi lesz az eredmény.

Ez is érdekelhet:

A legjobb játszópajtásod lesz a Golf GTI

Elmondjuk, milyen volt a 230 lóerős GTI a mallorcai szerpentineken.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés