Coventry kipróbálja, hogy a legszennyezőbb autók tulajdonosai kiszállnak-e az autójukból évi 1500-3000 fontnyi utazási kuponért.

Érdekes gondolat, hogy a kevésbé korszerű autók tulajdonosait nem extra bírságokkal, adókkal, hanem ellenkezőleg: más közlekedési eszközökön beváltható kuponokkal próbálja meg a politika rábírni, hogy ne használják tovább autójukat. A koncepció lényege, hogy öreg kocsijukat ne eladják illetve új kocsiba számíttassák be az autósok, hanem inkább adják le azt egy bontóban és a későbbiekben lehetőleg teljesen száműzzék az életükből a rutinszerű napi autózást. A kísérlet a 370 ezer lakosú brit Coventryben indul el tavasszal.

A "legkevésbé korszerű" Coventryben nem egészen azt jelenti, amire mi magyar ésszel gondolnánk. A 2016 előtti gyártású dízel és a 2006 előtti benzines (Euro-6-os illetve Euro-4-es szabvány előtt készült) autók tulajdonosai kapják majd meg a lehetőséget arra, hogy évi 1500 vagy a legszennyezőbb járművek esetén akár évi 3000 font, tehát 625 ezer illetve 1,25 millió forint értékben feltöltött utazási kártyára cseréljék le az autózást.

A kártya a tervek szerint használható lesz a klasszikus tömegközlekedési eszközök mellett a megosztó szolgáltatóknál elérhető villanyrollerek, kerékpárok, elektromos robogók kibérlésére vagy akár telekocsi-szolgáltatás igénybe vételéhez vagy taxizáshoz is.

A kísérlet 22 millió fontos induló költségvetését a brit kormányzat közlekedési tárcájának egy, a jövő közlekedését kutató pénzalapjából finanszírozzák. Bár a projekt minden érintettje hangsúlyozza, hogy ez csak egy kísérlet, az ötletnek máris számos ellenzője van. Sokak szerint hatékonyabban is fel lehetne használni a közlekedés zöldítése érdekében ezt a pénzt, például lehetne belőle fejleszteni az elektromos autó-töltő hálózatot. És persze azt is felvetették már páran, hogy nem valami nagy ötlet pont egy világjárvány idején kampányolni a közösségi közlekedés mellett az egyéni autózással szemben.

Mi pedig Pakson villanybuszokkal zöldülünk:

Teljesen villanyosítják a paksi buszközlekedést

Lecserélik a dízelmotoros buszokat, atommeghajtású helyett viszont csak sima elektromosra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában