Lehet, hogy az elektromos járműveké a jövő, de ma még dízelek a nyerges vontatók, mint amilyen az új Mack Anthem is, ami a csőrös kamionok koncepcióját viszi tovább. Pazar hálófülke és bivalyerős motorok kerültek bele.

Anthem, azaz himnusz a neve a Mack legújabb nyerges vontatójának, ami nagyon amerikai lett, annak ellenére is, hogy a gyártó már a Volvo Truckshoz tartozik. De ez nem akadályozta meg a tervezőket abban, hogy a jellegzetes csőrös kamionok formáját fejlesszék tovább, aminek légellenállási tesztjeit a Kennedy űrközpontban végezték Floridában.

Még logikusabb lett a vezetőhely, ahol a 7 colos érintőképernyőre nemcsak a TomTom navigációt, de az Apple CarPlay segítségével az iPhone menüjét is ki lehet tenni. De érdekesebb a hálófülke, ami harmadával nagyobb lett, és egy hűtőgép, meg egy 24 colos tévé is helyet kapott benne. Összesen 765 liter tárolóhelyet találni, ami egy kombinak is becsületére válna.

Kétféle dízelmotorral szerelik a Mack csőrősét, a 11 literes erőforrás 425 lóerőre és 2100 Nm-re képes, a 13 literes motor pedig 505 lóerős és 2500 Nm a nyomatéka, mindegyikhez 12 fokozatú automatizált váltó kapcsolódik, de 13 és 14 sebességes váltó is elérhető. A 117 éves gyártó gördülő apartmanjának első példányai 2018-ban hódítják meg az amerikai utakat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés