Még magát az autót nem ismerhetjük meg, de a Škoda már elárulta, hogyan fogják hívni az első saját tervezésű elektromos hajtású modelljét, ami egy szabadidő-terepjáró lesz, és még az idén megjelenhet.

A Škoda első tisztán elektromos hajtású autója, ami sorozatgyártásba került, a nemrég bevezetett Citigo e iV, ami tulajdonképpen nem más, mint a Volkswagen e-up! testvérmodellje.

A Škoda adja a legolcsóbb új elektromos autót

Már rendelhető az elektromos Citigo.

De már készül a cseh márkánál egy teljesen önálló típus, amit még az idén bemutathatnak. A Škoda most elárulta a nevét, ami elsőre furcsán hangzik.

Az elektromos újdonság neve Škoda Enyaq lesz,

és a gyáriak azt is elárulták, hogy miért nevezik így. Az ír Enya név jelentése „az élet forrása”, a q betű pedig azért került a végére, mert a Škoda elektromos autója egy SUV lesz, és a neve illeszkedik a Kamiq, Karoq és Kodiaq által kezdett sorba. Az utóbbiak nevét az eszkimók által használt szavak inspirálták.

A Škoda elektromos autójáról még nem tudni sokat, de a formáját előrevetítette a Vision iV tanulmányautó,

amihez hasonló lehet a gyártásba kerülő változat. Az Enyaq ugyanarra az elektromos autóknak szánt MEB padlólemezre épül, mint a Volkswagen ID.3, és a hamarosan érkező Seat el-Born, ezért a paraméterei is hasonlók lehetnek.

Ez is érdekelhet:

Az elektromos autók Volkswagenje lesz az új ID.3

Jövőre érkezik, és 550 kilométert is mehet egy töltéssel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában