Ismeretlenül robbanna be a szuperautók közé a Naran Automotive, és az egyre gyakoribb elektromos megoldásokkal szemben egy klasszikus V8-as motor hajtaná az első modelljüket.

Nem nehéz manapság egy 1000 lóerős szuperautó ígéretébe botlani, csaknem minden hónapban előkerül egy cég, ahol ezen dolgoznak.

Főleg azért, mert az elektromos hajtás nagyban leegyszerűsítette ezeknek a szuperautóknak a fejlesztését a versenysportból vett szénszálas karosszériákba szerelt bivalyerős villanymotorokkal.

A most bemutatkozó Naran Automotive azonban még az autózás klasszikus ágát képviseli,

ígéretük szerint a szuperautójuk egy GT3-as versenygép élményét kínálja a közútra. A megoldásuk ehhez egy 5 literes biturbó V8-as, amit végül mégsem a hátsó kerekek előtt, hanem az első kerekek mögött helyeztek el, így a kevés 2+2 üléses szuperautó egyike lesz.

A biturbó V8-as teljesítményét rendesen felcsavarták, az erőforrás 1048 lóerős teljesítményre és 1035 Nm nyomatékra képes,

amivel az összkerékhajtású és alig másfél tonnás Naran már 2,8 másodperc alatt elérné a százas tempót, a végsebessége 368 km/óra felett lesz. Az útfekvésről Öhlins lengéscsillapítók, a megállásról karbon-kerámia tárcsák gondoskodnak.

Az indiai-zimbabwei alapító Ahmeer Naran által alapított cég egymillió eurós szuperautójának utasterét az Aston Martintól elcsábított szakember tervezi, és a limitált széria mind a 49 példányát egyedi rendelés alapján szabják ki.

Az Aston Martin Vulcan és a McLaren Speedtail riválisát talán már 2021-ben láthatjuk is az utakon

– legalábbis azok a szerencsések, akik összefutnak vele.

Ez is érdekelhet:

1700 lóerős hibrid a négyüléses Koenigsegg Gemera

A leesett állunkat keressük a padlón.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában