A brazil csak a Forma-1-től vonul vissza, a versenyzéstől nem.

Már csak hat futam maradt hátra az idei Forma-1-es világbajnokságból, ami azt jelenti, hogy Felipe Massa Formula-1-es karrierjéből is, sokak bánatára. A Williams pilótája már most elkezdte nézegetni a lehetőségeit a királykategórián kívül, több opció is felmerült.

A Formula E vezetője, Alejandro Agag szerint az elektromos Forma-1 nagyon jó lehetőség lenne a 35 éves brazil pilótának, aki a 250-ik futamhétvégéjén is túl lesz, mire visszavonul
„Nagyon szeretném, ha a Formula E-be jönne – mondta Agag, aki már meg is kereste Massát. – Írtam már neki WhatsApp üzeneteket is, találkozni szeretnék vele ez ügyben.”

Agag a spanyol El Confidental újságnak elmondta, hogy nem rajta múlik, hogy ki versenyezzen a rajtrácson, hiszen Bernie Ecclestone sem tud pilótákat szerződtetni a csapatokhoz.
„A csapatok maguk választják, hogy kik versenyezzenek náluk, de én nagyon szeretném, hogy valahol lehetőséget tudjunk adni neki, hiszen hatalmas név és tehetség.”

„Azonban nem csak mi vagyunk opció a számára, mert nézegeti a DTM-et és a WEC-et is, de ha egy olyan név, mint ő már fontolgatja a Formula E-t, az azt jelenti, hogy igazán fontos széria lett az elektromos bajnokság.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában