Most azt nyilatkozta, hogy jövőre már másik csapatnál folytathatja.

Felipe Massa elmondása szerint nagyon izgalmas lehetőségek előtt ál 2017-re, de nem szeretné elsietni a döntést. A brazil pilóta már a harmadik szezonját tölti a Williamsnél, ahová a Ferraritól igazolt 2014-ben. Vannak spekulációk, miszerint Jenson Button csatlakozhat a csapathoz, ami ugye azt jelentené, hogy Massának mennie kell, a veterán pilóta azonban nem aggodalmaskodik ilyeneken.

„Úgy gondolom, hogy még minden nyitott. A Williamsnél sem dőlt el semmi, és az is lehetőség, hogy másik csapatnál folytatom, csak jelenleg szerintem kicsit korán lenne ezen gondolkozni. A csapatok már nyilván ezen agyalnak, de hogy mi fog történni, azt lehetetlen megjósolni. Én ráérek, koncentrálok a versenyeimre és ennyi.”

„Azt is elfogadtam, hogy lehet ez lesz az utolsó szezonom, de én inkább maradni szeretnék, és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ha esetleg nem maradhatok, akkor kénytelen leszek valami más munkahely után nézni” – poénkodott a pilóta.

„Nem biztos, hogy a Williams lenne a legjobb döntés, mert rengeteg érdekes ajánlatot kapok. Nem akarok neveket említeni, mert szerintem senkivel szemben nem lenne fair. De nem kiscsapatok kerestek meg, lehet olyanok, akiknél már versenyeztem, vagy olyanok, akik nagy eredményeket akarnak elérni.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés