Ebben nem a csodamotor van, és ez jól is van így.

CX-3, CX-5, CX-30, MX-30 – a Mazda crossover- és SUV-kínálatában nehéz a nevek alapján eligazodni, pedig nem bonyolult, csak kicsit megbicsaklik a logika, mert CX-4 már létezik a kínai piacon, és a cég ebből nem akart kavarást, kavart inkább a 30-as számmal. A CX-3 tehát a legkisebb, a CX-5 a legnagyobb, a kettő közé illeszkedik a CX-30, amellyel azonos méretű a teljesen elektromos MX-30.

Tesztünk alanya egy CX-30, ezt ebből a mondatból lehet a legkönnyebben megállapítani, mert dizájnban csak az MX-30 lóg ki a sorból – persze az se túlságosan –, a többiek nagyon hasonlóak. CX‑30 egyébként már járt nálunk, az akkori csúcsváltozat, a Skyactiv-X 180 (ma már az X 186-é a dicső cím), amelynek különlegessége, hogy nagy teljesítménye ellenére keveset fogyaszt, csak sajnos tapasztalataink szerint nem érezhető az ereje, cserébe nem is takarékos.

A Skyactiv-G 150 a motorkínálat középső tagja. A 150 a lóerőt jelenti, a motor amúgy egy kétliteres, négyhengeres szívó benzines, mild hybrid technológiával, amely a feláras összkerékmeghajtással és automata váltóval 10,4 másodperces nulla–százra jó, a végsebessége 193 km/h. Hát, az adatokat olvasva nem emelkedik meg a pulzus.

Nem is az a kocsi lényege. A ma már ritkaságszámba menő, relatív nagy hengerűrtartalmú, turbó nélküli motor nemcsak tizenév múlva lesz favorit a használt Mazdákban – főleg, ha még karosszériájuk is lesz akkor –, hanem ma is kellemes darab. Kis fordulaton semmi hangja, a gázt mélyebbre taposva viszont megjön az is és az erő is, nem tombolva, de magabiztosan.

Bár a kormányzás és a stabil futómű mazdásan élvezetes, ez az autó nem arra való, hogy hajszoljuk, vagy meghatározzuk vele a kedvenc kanyarjainkban elérhető maximális sebességet. A hatfokozatú automata sem ösztönöz erre, a mindennapokban viszont csendben, kényelmesen, nyugalmasan lehet vele autózni, amikor kell, kicsit dinamikusabban is. Részterhelésnél képes lekapcsolni a hengerek felét, ez is hozzájárulhatott a nyolc liter alatti tesztfogyasztáshoz, ami egy másfél tonnás, összkerekes, automata váltós autónál teljesen jó érték, főleg, hogy a Skyactiv-X-szel ellentétben itt nem kecsegtetett senki sokkal kevesebbel.

A Mazda 3-asra épülő CX-30 amúgy továbbra is ideális méretű autó, kielégíti a magasabb építésű autókra vágyó tömegek igényét, kapható első- és összkerékmeghajtású kivitelben – utóbbi egyáltalán nem általános a kategóriában. Formájával szemben csak az lehet a kritika, hogy olyan, mint szinte az összes Mazda, ezt ellensúlyozza, hogy napjainkban az összes Mazda nagyon jól néz ki.

A vezető környezetében a legmeghökkentőbb elem a műszerfal tetejére furcsán elhelyezett központi kijelző, de úgysem kell nyomkodni, a tekerős-gombos vezérlő pedig könnyen és logikusan használható, és megemlítendő a külön hangerő- és klímaszabályzó, szerencsére nem rejtették menübe őket. Korunk műfabetétje, a fényes, fekete, műanyag „zongoralakk” nem maradhatott el, jobban járunk, ha a sötétkék bőrelemekre koncentrálunk: elegáns, minőségi megoldás, sosem fogom megérteni, miért félnek a vevők ennyire a színektől.

8,125 millió forint a legolcsóbb CX-30, ami csak akkor tűnik soknak, ha az utóbbi időkben nem nézegettünk autóárlistákat. Így már korrekt ajánlat az alapáron is jól felszerelt autó, és a 150 lóerős motor 9,035 milliós indulóára is.

Az összkerekes-automata ára már közelebb van a 11 millió forinthoz, mint a 10-hez, de sajnos ez sem számít ma soknak.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.