A tavaly bemutatott 600LT után számítani lehetett rá, hogy a McLaren elkészül a nyitott tetős változattal is. A Spidernek nem volt szüksége extra merevítésekre, ezért a kupéhoz hasonlóan nagyon könnyű maradhatott.

A legendás F1 GTR óta már a negyedik Longtail típusú autóját leplezte le a McLaren. A korábban készített 675LT Coupé és Spider után tavaly megérkezett a 600LT, most pedig itt van annak is a nyitott tetős változata. Az újdonság vonzóbb a kupénál, és praktikusabb is, hiszen ha fent van a tető, akkor annak a helyére is lehet pakolni a hétvégére.

A 600LT nemcsak erősebb, hanem 100 kilogrammal könnyebb is, mint az 570S, és a Spidernek nem volt szüksége extra merevítésekre, a szénszálas anyagból készült vázszerkezettel anélkül is elég masszív.

és 8,4 másodperc alatt a kétszázat is eléri, a végsebessége 324 km/óra. A McLaren csak limitált példányszámban készíti a 600LT Spidert, amihez legalább 200 ezer fonttal, azaz 72 millió forinttal érdemes készülni.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon