1998-ban ez világbajnoki címet ért a konstruktőrök között.

Miután a McLaren néhány nem túl gyümölcsőző év után 2018-ban dobta a  Hondát, a Reanult energiaforrásaira váltott. Ám a franciákkal sem elégedettek Wokingban, főleg a Belga Nagydíjon összehozott kettős kiesés után, amikor Carlos Sainz Jr. és Lando Norris is motorhiba miatt volt kénytelen feladni a versenyt.

A pletykák pedig beindultak, pontosabban felerősödtek és a spanyol sajtó már arról ír, hogy 2021-től újra összeállhat a McLaren és a Mercedes.

Ami biztos, hogy a wokingiakat 2020 végéig szerződés köti a Renault-hoz, vagyis addig egészen biztosan nem váltanak, de „hogy utána mi lesz, majd meglátjuk” – mondta a McLaren-csapatfőnök, Andreas Seidl.

Túl nagy mozgástere azért nem lesz a McLarennek, ha tényleg váltani szeretne: a Red Bull-lal tündöklő Hondát akármennyire is szeretnék motorbeszállítójuknak, esélytelen, ugyanis a japánok kizárólagos szerződést írtak alá a RB-vel, ami öt évre szól. A Ferrarinak pedig már le vannak osztva a lapjai, ergo a wokingiak vagy maradnak a Reanult-nál, vagy Mercedesszel állnak össze – utóbbi esetben a Williams helyét vennék át.

A McLaren-Mercedes 1998-ban világbajnoki címet szerzett a gyártók között, míg a csapat finn pilótája, Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben is behúzta a szezont.

(Forrás: Sportsmole, NSO, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés