Toto Wolff sem tudja, hogy kitől kell tartaniuk.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, nem tudja, hogy most nekik melyik csapattól is kell igazán tartaniuk, mert nem tisztázottak az erőviszonyok mögöttük. A Red Bull is nagyon erős, és a Ferrari is fut nagyon jó futamokat, de nem egyértelmű, hogy most melyik is a második legjobb csapat.

A Mercedes eddig az első hat futamból ötöt megnyert, a Red Bull pedig behúzta azt az egy futamot, amikor mindkét Merci kiesett. Monacóban is a bikáknak kellett volna nyernie, de a csapat elrontotta a pole-ból induló Daniel Ricciardo bokszkiállását.

„A Forma-1-ben annyira vagy jó, mint amilyen az utolsó futamodon voltál, és ezért hitte mindenki azt, hogy a Ferrari fog majd a nyakunkban lihegni, mert ők voltak mögöttünk tisztán a másodikok. De most a Red Bull is nyert egy futamot, és Monacóban is nagyon versenyképesek voltak, úgyhogy úgy tűnik, ők lehetnek a kihívóink.”

„Nekünk azonban nem kell velük foglalkoznunk, mert mindkét csapatnak folyamatosan javulnia kell, míg nekünk elég csak a saját tempónkat autózni. Sokkal fontosabb, hogy az eddigi higgadt formánkat mutassuk, mint hogy azzal foglalkozzunk, hogy ki jön mögöttünk.”

„Javítjuk az autónkat mi is szépen lassan, és hamarosan a jövő évi autó is komolyabban a tervezőasztalra kerül.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában