Még az idén gyárilag is erősebb lesz a Mazda MX-5

Persze tudjuk, hogy nem kell nagy teljesítmény ahhoz, hogy kiélvezzük a könnyű építésű MX-5 nyújtotta élményt, de sosem árthat, ha egy kicsivel erősebb motornak parancsolhatunk. Még az idén kapható lesz a gyárilag is izmosabb roadster.

Mindig nagy élmény az MX-5 vezetése, legyen szó bármelyik generációról, de a leginkább persze a legutóbbi, negyedik szériát élveztük. Mivel ez az egyik legkönnyebb az összes MX-5 közül, ezért még az 1,5 literes, 131 lóerős kisebbik motor is remekül viszi előre, de azért a nagyobbik kétliteressel az igazi. Nem mintha nagy szüksége lett volna rá, de idéntől ez a motor még erősebb lesz.

A japán mérnökök eredetileg csak a szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályoknak akarták megfelelővé tenni a motort, de ha egyszer erősebb is lehetett, akkor miért ne legyen erősebb?

A Mazda eddig is nagy volt abban, hogy folyamatosan kínált valami újdonságot az MX-5-höz, és ez továbbra sem lesz másként. A piros színű mellett hamarosan megjelenik az elegánsabb barna színű vászontető, ezen kívül gyalogosfelismerő, fáradtságfigyelő, táblafelismerő és tolatókamera is lesz a kínálatban.

Olvasd el ezt is:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon