A Honda fejlesztése azt hivatott megakadályozni, hogy az elöl ülők egymást törjék össze egy oldalütközéses balesetben.

Kezdetben vala a vezetőoldali légzsák. Aztán került egy az első utas elé is. Majd jöttek a függönylégzsákok és az oldallégzsákok. Aztán a térdlégzsák. Volt egy zsákutca is: a Citroën egy időben fix kormányaggyal és függőleges irányban hosszúkás légzsákkal kísérletezett. Szintén a Citroën volt az, aki a C4 Cactus-nál elsőként alkalmazott tetőből lerobbanó óriási utaslégzsákot:

Most pedig itt a középső légzsák, a Hondától. Az új Yarisban és Jazzben láthatjuk majd elsőként az elöl ülők fej- és mellkassérülésének esélyét csökkenteni hivatott új konstrukciót. A Jazzben szériában kínált tizedik(!) légzsák a vezetőülés háttámlájába került elhelyezésre és baleset esetén a sofőr, valamint a mellette ülő utas között fúvódik fel. Alkalmazásával jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy oldalirányú ütközés esetén az elöl ülők teste egymásnak csapódjon. Ennek érdekében a légzsákot nagy gondossággal helyezték el a két ülés között és három ponton is rögzítették, hogy a vezetőt körülölelve, ívesen fúvódjon fel. A fejlesztőcsapat úgy formálta az új légzsákegységet, hogy elférjen az ugyancsak újonnan tervezett vezetőülés oldaltámaszának fölső részén.

Az új Jazz tíz légzsákjának egyike az elöl ülők között fúvódik fel

Hogy teljes legyen a védelem, a középső első légzsák két másik biztonsági eszközzel összhangban végzi tevékenységét oldalirányú ütközés esetén. Az egyik a biztonsági öv előfeszítője, ami megakadályozza, hogy a vezető és az első utas teste ütközésnél jelentősen elmozduljon oldalirányba, a másik pedig a megszokottnál magasabbra helyezett könyöktámasz, ami szintén az oldalirányú elmozdulást csökkenti. Az új légzsák a kiegészítőkkel – a Honda saját mérései alapján – 85%-kal csökkenti az ütközési oldalon helyet foglaló utas fejsérülésének kockázatát és 98%-kal a másik oldalon ülőét.

Az új utasvédelmi fejlesztéseket persze nem csak önmagában a gyártók óvó gondoskodása szokta inspirálni, hanem a független töréstesztek módszertana is. Márpedig az Euro NCAP 2020-tól szigorúbban vizsgálja az oldalirányú ütközéssel szembeni ellenálló-képességet.

Az NCAP tesztjein idéntől az oldalütközésekben az utasoldalon is figyelik az oldalütközések hatásait

Az új teszteken már nemcsak az ütközés oldalán vizsgálják a járművet, hanem a túlsó felén is. Ennek megfelelően nagyon valószínű, hogy az extra védelem vagy középső légzsákkal, vagy másképpen megoldva, de a többi márkánál is megjelenik majd az újabb modelleknél.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Mercedes elismerte, hogy mellényúlt a Hamiltont váltó pilótával

Egy vezető idegsebész Michael Schumacher állapotáról beszélt

Ilyen a herceg autógyűjteménye egy adóparadicsomban

További cikkeink a témában