Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Láttunk már jó néhány replikát, és egy pár olyat is, ami egészen hasonlít a megidézendő autóra. A most mutatott Lamborghini Huracán egészen biztosan nem ilyen.

Ha nem telik az álmaid autójára, de mindenképpen birtokolni szeretnél egyet, akkor megoldást jelenthet a replika, az olcsóbb alapokra épített másolat, amiből néha meglepően jók is születnek. Ha már Lamborghini, nemrég mutattuk ezt a Gallardót, amiről csak második pillantásra mondanád meg, hogy egy Mitsubishiből épült.

A most következő Lamborghini egészen biztosan nem ilyen. A hirdetése szerint Huracán, de a leírásában már az Aventador is szerepel, és az eladója szerint a legszebb replika, amit ezen az áron látott. Abban biztosak lehetünk, hogy a készítője vagy nem lát jól, vagy nem látott túl sok replikát, de talán még valódi Lamborghinit sem.

Az alapokat egyébként egy 2006-ból származó Pontiac GTO adja, ami az ausztrál Holden Monaro átemblémázott változata, aminek pedig a kilencvenes évekbeli Opel Omega adta az alapokat.

Ha a mérés olyan hiteles, mint a forma, akkor ebben kételkednénk.

Az biztos, hogy az olasz márka jellegzetességei, mint a hegyes orr és a felfelé nyíló ajtók megvannak rajta, az utastérben szénszálas mintával próbálták menteni a menthetőt. Számunkra is hihetetlen, hogy 33 750 dollárért hirdetik, ami 10,5 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.