A tizennyolcszoros abszolút ralibajnok legenda hatvankilenc évet élt.

Tizenhét éves korában, 1964-ben kezdett versenyezni a budapesti Műegyetem rakparton rendezett ügyességi versenyen, ahol rögtön feltűnést keltett, mert műszaki okokból a táv egy részét tolatva teljesítette. 1964-től 1966-ig Wartburggal és Bodnár György navigátor indult, ’66-ban, az 1000 köbcentis géposztályban nyerte első magyar bajnoki címét. 1967-ben navigátort és autót is cserélt (Opel Kadett Coupé, Zsembery Jenő), és ismét kategóriabajnok lett. Még az évben Magyarországra került három darab Renault 8 Gordini versenyautó, melyek közül az egyiket Ferjáncz vezethette.

Mivel 1968-ban a szabályok szerint nyugati gyártású kocsival nem lehetett elindulni a magyar versenyeken, Škodába ült, de a műszaki bajok miatt nem tudott nyerni, közben nemzetközi szinten viszont jól szerepeltek a Renault-val, kategóriagyőzelmeket is elértek. 1969-ben Ferjáncz saját tulajdonába került a R8 Gordini, 1969-ben, ’70-ben és ’71-ben is bajnok lett.

Maradt a Renault-nál, (R12 Gordini, Renault Alpine, R17 Gordini, R5 Alpine), és a hetvenes években minden szezonban újabb bajnoki címeket szerzett, 1974-ben pedig a magyar rali történetében először Eb-futamot nyert Bulgáriában, és összesítésben negyedik helyezést értek el az Európa-bajnokságon.

Audi Quattróval és Lancia Delta Integraléval folytatta, Európa élmezőnyébe tartozott, 1998-ig versenyzett. Pályafutása során két Európa-bajnoki bronzérmet, 23 Eb-futamgyőzelmet, 32 OB győzelmet (ebből 29 rali, 3 hegyi bajnokság) aratott, sokszor volt az év magyar autóversenyzője volt (1972, 1974-1982, 1986, 1987), az Autósport Örökös Magyar Bajnoka. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatát, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta.

1999-től a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke lett 2007-ig, majd 2008 decemberétől újra. 2000-től volt a Magyar Nemzeti Sportszövetség elnökségének tagja.

Az utóbbi időben sokat betegeskedett, halálhírét szintén autóversenyző fia jelentette be szombaton.

Nem közhely, hogy a magyar autósport nem fogja elfelejteni Ferjáncz Attilát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés