Az Aventador gyártása nemsokára befejeződik, és nagyon elképzelhető, hogy az utódjához legendás nevet éleszt fel a Lamborghini, bejelentették ugyanis a Countach visszatérését.

Nem olyan rég mutattuk azokat a terveket, amivel a Lamborghini Countach modern megfelelőjét képzelték el, de mivel független dizájner készítette, ezért nem sok esélyt láttunk a megvalósulására.

Fantasztikusan sikerült a Lamborghini Countach modern változata

Gyártásba is lehetne adni így, ahogy van.

Meglepetésre most a Lamborghini jelentette be, hogy hamarosan visszatér a Countach, de egyelőre többet nem árultak el róla.

Minden idők legsikeresebb 12 hengeres Lamborghinije,

a több mint 10 ezer példányban készült Aventador azonban a pályafutása vége felé közeledik. 2011-ben jelent meg a genfi autószalonon és nemrég mutatták be Ultimae néven az utolsó változatát, mint a márka utolsó nem hibrid V12-es szupersportautóját.

Limitált szériával búcsúzik, nem lesz több Lamborghini Aventador

Minden eddiginél erősebbre húzták benne a V12-est.

Nem lenne meglepő, ha a Lamborghini éppen Countach néven mutatná be az Aventador utódját.

Sokat nem árultak el az újdonságról, de a sziluettje alapján maradnak az ékformánál, és egyelőre nagy hátsó szárny sem került a karosszériára. A motorja továbbra is V12-es lehet, de a Sián mintájára már hibrid rendszerrel látják el.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az új Countach, mindenesetre nagyon izgalmasnak kell lennie, ha az 1974-től 1990-ig gyártott ikonikus elődje által magasra tett mércét ugraná meg. Nem véletlen, hogy még az idén szeretné bemutatni a Lamborghini, hiszen

az első Countach prototípusát éppen 50 éve, 1971-ben leplezték le a genfi autószalonon.

Olvasd el a Countach történetét:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ízléses retró a Ford Mustang GT hatvanadik évfordulós kiadása

További cikkeink a témában