A tankolókártyás fizetés visszautasításánál sem kell pánikolni, nyugi: a kutasok láttak már ilyet és valahogy előbb-utóbb megoldódik a dolog. Még akkor is, ha hat köbméter beton kezd épp belekötni a kocsidba.

Aki az egyszeri VISA-reklám hősnőjéhez hasonlóan egy szál bankkártyával a bikinijében vág neki a nagyvilágnak, kellemetlen helyzetbe kerülhet, ha fizetéskor kiderül, hogy valami gond van az elektronikus fizetési rendszerrel.

Megvan a reklám amúgy? Fiatalabbaknak nemigen: 1991-es! De aki annak idején látta, pláne itthon, az épp csak beröffent piacgazdaság első mámorában, na és persze főleg ha épp 15 éves fiú volt akkoriban, mint én, annak biztosan szintén nagyon beégett:

Persze ha az ember csak egy napszemüveget akart venni és kiderül, hogy megállt az elektronikus fizetési rendszer, nincs gond. Visszateszi az állványra és kész.

Pont ez történt ma reggel velem egy budapesti MOL-kútnál. És nem csak velem, hanem még vagy négy-öt másik vevővel is. Mind céges tankolókártyájával szerettünk volna fizetni. A dráma hasonlóan bontakozott ki egy ZS-kategóriás horrorfilm sztorijához: sütött a nap, az emberek vidáman álltak egymástól másfél méterre a sorban, majd az egyik kassza kezelője gyanúsan gondterhelt arccal és szapora léptekkel távozott a shop irodájába, miután suttogott valamit az előtte fizetésre várakozó bácsival. Aztán az egyetlen megmaradt kasszánál is elkezdtek sűrűsödni az események. Az idő csak telt, a másodpercekből percek lettek, szegény vásárló háta lassan sisteregni kezdett a gyűlölködő pillantásokkal, ahogy egyre csak beszélgetett a kasszással és nem ment már végre a fenébe, végre. Vaníliás lattét kér édeskével, mandulatejjel, céges számlára vagy mégis, mi a franc tart neki ennyi ideig?

Bár a kút személyzete nem volt a toppon krízismenedzsment illetve vevőtájékoztatás dolgában, azért szép lassan mi, sorban állók is megértettük az elcsípett dialógus-részletekből és az időközben visszatért másik kasszás társának vetett ideges félszavaiból, valamint egy, szintén az irodából érkezett, jellegzetesen menedzsernek öltözött alkalmazott kissé stresszes telefonálási kísérleteiből, hogy mi történik.

- Van valaki, aki nem MOL-kártyával akar fizetni? - kérdezte végül az egyik kasszás. De nem volt. Valami csoda folytán mi ott bent mind MOL-kártyával akartunk fizetni.  - Hát megpróbálhatjuk - mondta a kasszás, amikor odaoldalogtam, hogy esetleg azért mégis próbáljuk meg. De hiába próbáltuk, csak ezt a slipet köpte ki elénk megvetően a rendszer:

A kutasok hiába próbálták telefonon elérni a központot, nem sikerült iránymutatást kérniük, arra nézve, hogy mi legyen. De azért ilyenkor sincs ám vége a világnak.

Az első bácsi, aki nem tudott fizetni, már épp az édesanyja lábméretét kezdte megadni egy jegyzőkönyvben, amikor félénken megkérdezte, hogy a saját bankkártyájával azért fizethet-e. Mondták, hogy persze, így miután tíz percig blokkolta az egyik kasszást, fizetett és távozott. Kicsit később, már úgy negyedórával a szar ventilátorba hullását követően a másik kasszás kiballagott pár táblával a kútoszlopokhoz, hogy más már ne tankolja meg a kocsit, aki MOL-kártyával fizetne.

Ezzel az egyébként elég logikus lépéssel egy kicsit megcsúsztak, mert időközben bejött egy óriási betonmixer sofőrje is, hogy fizetnek, MOL-kártyával. Amikor mondták, hogy ez most nem fog menni, akkor egy kicsit idegesebben visszakérdezett: ha beköt a beton a kocsiba, akkor hárommillió lesz a dobcsere, és hogy ezt állja-e a MOL. Egy másik vevő is úgy döntött, hogy akkor bankkártyával fizet, számlát kér és majd elintézi a cégével. Egy harmadik egyre bosszúsabban ismételgette, hogy neki még 900 kilométert kell ma levezetni, és hogy miért nem lehet lefénymásolni a kártyáját, ahogy máskor is szokták, ha nem működött az elektronikus fizetés.

Én meg csak figyeltem, magamban kuncogtam és gyűjtöttem az élményanyagot ehhez a cikkhez.

Végül, mindösszesen úgy 25-30 perc elteltével jött a végső megoldás: mindenkinek lefénymásolják a kártyáját és majd visszajönnek a kuncsaftok fizetni később. Ezt a lehetőséget ketten boldogan ki is használták, lelépett a mixerautós és a 900 kilométeres is. Már csak én maradtam. Mondtam, hogy nekem is megfelel ez így, de nem baj-e, hogy legközelebb hétfőn jövök Pestre. Erre láthatóan egy kicsit összeomlott a kasszás hölgy, de azért reménykedve megemlítette, hogy közben kaptak infót a központtól és negyedóra múlva már jó lesz a rendszer. Talán.

Ja, mondom, akkor nincs gond: most átmegyek a városon és félóra-óra múlva jövök erre megint, az úgy jó? És az úgy jó volt. Visszaértem, lehúztam megint a kártyát és minden el volt intézve.

Szóval immár saját tapasztalatom alapján, bizton állíthatom, hogy nem jön el a világ vége akkor sem, ha rendszerhiba miatt nem fogadja el a tankolókártyát a benzinkút terminálja! Többet nem lesznek rémálmaim emiatt. (Tényleg álmodtam már ezzel amúgy!)

És még akkor sem kell pánikba esni, ha történetesen nincs az embernél annyi készpénz, amennyi kell, vagy egy saját bankkártya, amivel a szükséghelyzetben ott és akkor fizethetne a céges helyett, hogy aztán majd elszámoljanak valahogy. Ezek után már bátran neki mernék vágni egy szál bikiniben is az országútnak, a bugyimban a tankolókártyámmal!

Öngyújtóval viszont ne játsszunk a kúton tankoláskor!

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.