Még csak alig két és fél éve mutatta be új sportautóját a Mercedes, máris megújult az AMG GT. A kisebb formai változtatásoknál is fontosabb, hogy csaknem minden változata erősebb lett, így már 476-tól 585 lóerőig terjed a kínálat.

2014-ben mutatta be új sportautóját a Mercedes, az egyszerűen csak AMG GT névre keresztelt kétüléses pedig igazi sikermodell lett. Mégsem hagyták a németek, hogy megfeledkezz róla, ezért előbb kihozták az abszolút csúcskivitel AMG GT R-t, majd a nyitott tetős roadstert, most pedig ennek a kettőnek az alapján az egész sorozatot megújították.

A roadsterrel együtt jött ki az AMG GT C, és most itt van ennek a kupéváltozata is. 4 literes biturbó V8-as motorja 558 lóerőre és 680 Nm-re képes, ezzel 3,7 másodperc alatt gyorsul százra és 317 km/óra a végsebessége. Az állítható első légterelő és a hátsókerék-kormányzás a csúcsmodellből, az 585 lóerős AMG GT R-ből lehet ismerős, amitől gyorsaságban is alig marad el.

De erősebb lett a két alapmodell is. Az AMG GT-ben a 4 literes V8-as 462 helyett 476 lóerős, a nyomatéka 600-ról 630 Nm-re nőtt, míg az AMG GT S-ben ugyanez a motor 510-ről 523 lóerősre izmosodott, a nyomatékot 650-ről 670 Nm-re fokozták. A menetteljesítményekre pedig ezekben sem fogsz panaszkodni, hiszen mindegyik 4 alatt van százon és 300 km/óra feletti a végsebességük.

Mivel pedig olyan nagy sikert aratott az AMG GT R és az AMG GT C függőleges rácsozású hűtőmaszkja, ami a versenyautó-változatról lehet ismerős, és amitől sokkal agresszívebb kinézetű lett a Mercedes sportkocsija, ezért mostantól minden kivitelhez megkaphatod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában