Michael Schumacher és a Mercedes visszatérése a Formula–1 egyik nagy eseménye volt, és ebből az alkalomból ezt a C 63 AMG kombit kapta szolgálati autónak a hétszeres világbajnok.

2010-ben éppen a Formula–1-be való visszatérésére készülődött Michael Schumacher, valamint a Ross Brawn által vezetett csapattal a Mercedes is. Schumachernek pedig szüksége volt egy céges autóra, és akkoriban aligha kaphatott volna jobbat, mint egy C 63 AMG, amit rendesen kitömtek extrafelszerelésekkel.

A Svájcban forgalomba helyezett autó hivatalosan végig a Mercedes nevén volt, de a papírjaiban Michael Schumachert nevezték meg vezetőként,

ez is igazolja a képeken látható kombi rendeltetését. Schumi nem sokáig járt vele, csak fél évet hajtotta, utána egy újabb modellre váltott, az autót pedig eladták egy svájci úrnak.

A svájci tulajdonosa nem kímélte, nem dédelgette, hanem rendeltetésszerűen használta.

Az évek során hétszer járt vele kötelező szervizen, majd több mint 146 ezer kilométerrel adta el 2015-ben a Mercedes egyik mérnökének, aki három évvel később adta tovább. Az új tulajdonosok már nem sokat jártak vele, mert most is csak 152 ezernél jár a számláló.

A tizenkét éves C 63 AMG még egy másik kor szülötte, hiszen a 6,2 literes V8-as motorja 457 lóerőre képes,

600 Nm a nyomatéka, a hétfokozatú automata váltójával 4,6 másodperc alatt gyorsul százra. Ha nem is vette fel mindenben a versenyt a korabeli BMW M3-mal, de az biztos, hogy a hangja brutális, ráadásul kombi, ami az M3-ból eddig nem volt.

Schumacher egykori céges autója most a Bonhams aukciójára került, és látszik rajta, hogy nem kiállítási tárgyként kezelték, nem ragyog, és akadnak rajta karcolások is. Schumi neve miatt mégis jelentős összegre számítanak érte, a piacon látható 30-40 ezer euró helyett

50-100 ezer euróra becsülik az eladási árát, ami 18-36 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Megkapta a Panamericana hűtőrácsot a C 63 AMG is

Az 510 lóerős V8-assal a C-osztály is igazi álom.

A gyönge AMG is belenyom az ülésbe – Mercedes-AMG C 43 4Matic Coupé-teszt

Könnyű lesajnálni a C 43 AMG-t, amikor a rendes sportváltozat a C 63 és a C 63 S. Az előítéletet viszont nem nehéz megcáfolni: menni kell vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában