Ha meg kellene mondanod, hogy melyik a legnépszerűbb Mercedes, amiből a legtöbbet adnak el, akkor mire tippelnél? A megfejtés a C-osztály, ami még négy év után is a legeladottabb típus a márkánál, most pedig megújult, hogy még több okból vágyjunk rá.

Baby Benz becenéven kezdte a pályafutását a 190-es Mercedes, amiből kinőtte magát a C-osztály, olyan sikeresen, hogy most ebből adnak el a legtöbbet a márkánál. 2017-ben már négy éve piacon volt a jelenlegi generációja, és még így is ez a legnépszerűbb modell, 415 ezret vettek belőle az elmúlt évben. Nem nehéz látni, hogy miért, hiszen ez a legelérhetőbb „rendes Mercedes”, szedán és kombi formával, alapból hátsókerék-hajtással és már elég nagy presztízzsel.

Most ezt a típust fésülték át a Mercedesnél, hogy a következő négy évet is az eladási lista élén töltse a C-osztály.

A formáján nem sokat igazítottak, mert az új S-osztály által ihletett dizájnt négy éve nagyon eltalálták, ezért csak a részleteket finomították. Mint ilyenkor lenni szokott, új fényezések és újabb kárpitok jelentek meg, például már az AMG csomaghoz is kérhető nyeregbarna bőr, és ott a nyíltpórusú fabetét, ami sokkal érdekesebb tud lenni a lakkozott fánál.

Újak a fényszórók, amelyek akár teljesen LED-esek is lehetnek,

oldalanként 84 diódával és adaptív fénycsóvával, ami, ha nincs senki más az úton, akkor akár 650 méterre is elvilágít. 500 méterre a radaros és kamerás érzékelők is „ellátnak”, amivel szinte önvezető lehet az új C-osztály, ebbe is bekerült az önálló sávot váltó rendszer, és az a funkció, ami a navigáció adatait felhasználva előrelátóan képes lelassítani az autót a kanyarok és körforgalmak előtt.

Már a C-osztályban is lehet teljesen digitális a műszerfal,

de nem olyan módon, mint az A-tól az E-n át az S-osztályig, hogy két egyforma képernyő kerül egymás mellé. A megújult C-ben a hagyományos számlapok árnyékolója alá kérheted a 12,3 colos műszeregységet, a középkonzolon lévő képernyő pedig 7 helyett már 10,25 colos is lehet. Az ülések közt ott a forgókapcsoló és a touchpad, de már a kormánykerékre is érintőgombok kerültek.

Mást is kapott az S-osztályból az autó, például az Energizing komfortvezérlést,

ahol a hangulatodnak megfelelően hat program közül állítja be a rendszer a klímát, az illatosítást, az ülésfűtést, a masszázst, a belső hangulatfényt és a zenei aláfestést, hogy teljes legyen a wellness-hangulat. Mindezekkel a C-osztály megtarthatja a helyét a Mercedes-Benz kínálatán belül, és továbbra is a legnagyobb számban eladott háromágú csillagos típus lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában