Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Megjött a Mercedes–Benz C63 AMG legújabb sportosított kiadása, az Edition 507, amely – mint neve mutatja – a C-osztály 507 lóerős változata lesz. Három lóerővel elmarad ugyan a tavaly bemutatott Black Seriestől, de attól eltérően ezt minden karosszériatípussal lehet majd rendelni.

Az Edition 507 a C63 6,2 literes V8-asából hozza ki a plusz lóerőket. Az SLS AMG-éhez hasonlóan kovácsolt dugattyúkat, emellett új hajtókarokat és könnyített főtengelyt kapott, amitől a motor három kilogrammot vesztett tömegéből. Az átprogramozott motorvezérlővel a kupé és a szedán 4,2, a kombi 4,3 másodperc alatt gyorsul nulláról száz km/h-ra, a végsebességet pedig a C-osztályos AMG-knél megszokott 250 helyett 280 km/h-nál korlátozták.

A nagyobb teljesítményhez egy szolid vizuális tuning jár. Az 507 ötküllős felniszettel jön, amely titánszürke és matt fekete színekben lesz kérhető, az autó megjelenését pedig emellett az átszabott alumínium motorháztető teszi egyedivé.

A C63 AMG Edition 507 márciusban, a Genfi Autószalonon debütál majd, értékesítése nyáron indul. Ára egyelőre nem ismert, azt viszont már tudni lehet, hogy vevői automatikusan meghívást kapnak az AMG vezetéstechnikai tréningjére, ahol hasznos tippeket kapnak majd egy ilyen sportváltozat biztonságos kezeléséhez.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.