A kategóriát nem a Mercedes találta fel, de a kupéformájú négyajtóst a német márka tette igazán népszerűvé azzal, hogy bemutatta a CLS-t, majd ugyanazt elkészítette kompakt méretben is. Kipróbáltuk a kecskeméti gyárban készülő CLA új generációját.

Sikeresen vetette meg a lábát a kompakt autók között a Mercedes, hiszen 1997 óta 6,5 millió autót adtak el ebben a kategóriában. A hódítás egyik alapja pedig éppen a kecskeméti gyárban készülő CLA volt, a kompakt méretű, kupéformájú négyajtós és kombi, amiből 2013 óta több mint 750 ezret vettek világszerte. Sokaknak ez a modell jelentette a belépőt a Mercedes világába, főleg fiatalok választották, akik aztán később is maradtak a csillagnál. Most pedig kihozták a CLA új generációját, ami még több téren idézi a márka nagyobb autóit.

A formája például erősen emlékeztet a CLS legújabb generációjára,

arra a kupéformájú négyajtósra, ami az E-osztály alapjára épül, de sokkal stílusosabb nála. A CLA ugyanazt a receptet követi, áramvonalas formája azonnal felkelti a birtoklási vágyat, és akkor sem fogsz csalódni benne, amikor beülsz és útnak indulsz vele. Aligha mondanád meg róla, hogy műszakilag a legújabb A-osztály alapjára épül, ami egyébként, mint mindjárt kiderül, több előnnyel is jár.

A Mercedesnél idénre megkeverték egy kicsit a lapokat azzal, hogy a vadonatúj A-osztály már nemcsak formás ötajtós, hanem négyajtós lépcsőshátú változatban is megjelenik, mégsem maradhatott közvetlen konkurens nélkül az Audi A3 Limousine.

Ezek után látszólag felesleges volt egy újabb négyajtóst kihozni ugyanarra az alapra, de elég csak ránézni a CLA-ra, hogy megértsd,

hiszen olyan vonzó külsőt kapott, hogy nyugodtan bevallhatod, egy nagyobb Mercedes helyett is örömmel választanád.

Az új CLA egyben az elődjéhez képest is nagy előrelépésnek számít.

Robert Lesnik, a Mercedes dizájnere a bemutatón kifejtette, miért látjuk annyira dögösnek az újdonságot. 0,23-as Cw értékével a CLA még mindig a legáramvonalasabb autók egyike, de az arányai sokat javultak. A hossza öt centivel 4,69 méteresre nőtt, és a szélessége is ugyanennyit bővült, ami pedig még fontosabb, hogy a kerekek nyomtávja is hat centivel nagyobb, ami sokkal izmosabb kiállásúvá teszi.

Még a kerekek átmérőjét is megnövelték, amivel jobban kitöltik a domború kerékjáratokat, a leghatásosabb azonban alighanem az volt, hogy

a hűtőmaszkot öt fokkal előredöntötték, és ez a cápás orr a jövőbeli sportos Mercedeseken is megjelenik majd.

A teljesen LED-es fényszórók és hátsó lámpák éppen olyan stílusúak, mint a CLS-en, az új CLA pedig azóta már Shooting Brake nevű kombiként is megjelent, ha még nagyobb csomagteret szeretnél.

Óriási a változás az utastérben, az új CLA is megkapta az A-osztály műszerfalát

a szélesvásznú dupla képernyővel, a színes head-up displayjel, a kormánykeréken lévő érintőgombokkal és a középső érintőpaddal. A kétszer 10,1 colos képernyő olyan intuitívan kezelhető, mint kevés másik autóban, ha pedig nincs kedved a menükben böngészni, akkor a Hey, Mercedes felkiáltással szinte bármit kérhetsz az autótól, teljesíteni fogja.

Okos megoldásokból nincs hiány a legújabb Mercedesben,

már az ajtózárakat is lehet NFC kapcsolatos mobiltelefonnal nyitni. A készüléket vezeték nélkül is töltheted az erre szánt helyen, de a fedélzeten négy USB csatlakozó is helyet kapott, a jövőre gondolva mind C-típusú. Sőt, a CLA arra is képes, hogy a fitneszkarkötődről érkező pulzusadatok alapján álltja be a klímát, a hifit és az ülések fűtését, hűtését vagy masszázsát, hogy mindig jól érezd magad az autóban.

Az utastér minősége egyébként nagyon meggyőző, a turbinaformájú légbeömlők és a fém kapcsolósor dizájnja látványos, a Burmester hifi remekül szól, és a kidolgozás a legapróbb részletekig rendben van. Az élénk színű, nagyfelbontású képernyők, a puha tapintású anyagok, a szép varrások és a hangulatfénnyel megvilágított igényes részletek is

azt sugallják, hogy ezzel a Mercedesszel nem kellett kompromisszumot kötnöd csak azért, mert kisebbet választottál.

A méretét illetően sem kell kompromisszumra készülnöd, az új CLA ugyanis elég nagy lett ahhoz, hogy ne szűkölködj benne.

A tengelytávja három centivel 2,73 méteresre nőtt, és az utastér szinte minden irányban értékes centikkel gyarapodott, ami azt jelenti, hogy elöl jól el lehet benne férni, és hátul is elég a lábtér, csak a fejtér korlátozott a kupéformájú tetővonal miatt. A csomagtartó mérete 470-ről 460 literre csökkent, de bőven elég lesz egy hétvégi kiránduláshoz.

A CLA-t pedig szívesen viszed majd kirándulni, mert még sportosabb lett vezetni, mint az A-osztályt.

A szélesebb nyomtávhoz egyedi futómű jár, hátul csatolt lengőkaros helyett minden esetben multilink rendszerű, amit úgy hangoltak, hogy jól fogja az utat, de komfortos is legyen. Persze a München környéki utak biliárdasztal-simaságúak voltak, ahol a 19 colos kerekeken is mesésen futott a CLA, a tökéletes kényelemhez adaptív lengéscsillapítást is lehet kérni.

A vezetést a CLA 200 változatával kezdtük, és egészen addig azt gondoltuk róla, hogy egészen jó ez az 1,6-os turbó,

amíg eszünkbe nem jutott, hogy hiszen ezt már az újonnan fejlesztett 1,33 literes négyhengeressel szerelték. 163 lóerővel egyáltalán nem mondanád gyengének, a hétfokozatú duplakuplungos váltó szépen osztja be az erejét, és mivel a német autópályán jártunk, ki kellett próbálnunk, hogy simán utazik kétszázzal, a vége egyébként 229 km/óránál van.

A menő keret nélküli ablakokkal együtt is a zajszigetelés példásra sikerült, és ez igazán a következőként próbált változatban tűnt fel, a dízelben.

A CLA 220 d-ben már az új, kétliteres négyhengeres dolgozik, ami hatalmas előrelépés a régi 2,1-eshez képest, sokkal finomabb járású, és jobb erőben is van, hozzá már nyolcfokozatú váltót adnak. 190 lóerővel nagyon otthonosan érezte magát az autópályán, ahol simán hat liter körül fogyasztott.

Az Autobahnon tudtuk kipróbálni a CLA részben önvezető rendszereit is.

Szépen tartja a sávot és a távolságot az előtte haladótól, de akár előzni is képes: elég csak az irányjelző kart hosszan meghúznunk, a sávváltást már önállóan intézi. Sőt, a sebességkorlátot észlelve automatikusan lassít, és kanyar előtt is annyira fékez, hogy biztonságosan be tudjuk venni. Szintén bámulatos, hogy a navigáció egy kereszteződéshez érve az előrenéző kamera képére vetíti rá nyilakkal, hová is kellene fordulnod.

A kanyargós országúti részekre sikerült elcsípnünk a kínálat jelenleg legerősebb tagját.

A CLA 250 4Matic már egy kétliteres, turbós négyhengeres motort kapott 224 lóerővel, hétfokozatú duplakuplungos váltóval és összkerékhajtással, amivel lerobbanthatatlan volt az útról. Példásan fekszik a kanyarokban, simán kilőhetsz vele, és a fokozatokat is fürgén kapcsolja. Csak a hangja lehetne izgalmasabb, de meg kell hagyni valamit a hamarosan érkező AMG 35-nek is.

A kínálat egyébként ennél is sokkal szélesebb, az 1,33 literes benzinesnek van egy 136 lóerős változata is, a spórolósaknak pedig egy 1,5 literes, 116 lóerős dízel, de az új CLA-t az általunk is próbált motorok valamelyikével érdemes választani. Venni fogják, ez nem kérdés, és neked is érdemes megnézni közelebbről, ha a mindent ellepő crossoverek helyett egy stílusos négyajtósra vágysz, amivel nemcsak villantani lehet, hanem együtt élni is érdemes.

És miért érdemes felfedezni München környékét? Mutatjuk, ezért:

Ez is érdekelhet:

A GLB lesz a Mercedes-Benz legújabb szabadidő-terepjárója

A G-osztály ihlette a kompakt méretű SUV-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában