Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Mercedes–Benz a detroiti autókiállítás megnyitója előtt egy nappal leleplezte a CLS kistestvérének szánt CLA-t, amelyet – a B-osztályhoz hasonlóan – szintén Kecskeméten fognak gyártani.

Mivel a németek a fontosabb adatokat már decemberben nyilvánosságra hozták néhány ízelítő kép kíséretében, valódi újdonsággal igazából csak a fényképek szolgálnak, de hát ki foglalkozna motorteljesítménnyel, tengelytávval és szén-dioxid-kibocsátással, ha ehelyett nézegetheti a Mercedes legáramvonalasabb autóját?

A károsanyag-kibocsátás és üzemanyag-fogyasztás optimalizálása érdekében a CLA-t aerodinamikailag a lehető leghatékonyabbra tervezték, 0,22-es légellenállási együtthatója messze a legjobb a sorozatgyártású autók között. Ennek megfelelően az alapmodell mindössze 4,2–6,2 litert eszik százon, szén-dioxid-kibocsátása pedig 109–144 g/km.

A CLA két bezinmotorral érkezik, a CLA 180-ba és CLA 200-ba az 1,6 literes motor 122, valamint 156 lóerős változatai kerülnek, a CLA 220-ba pedig egy kétliteres, 221 lóerős blokk. A dízelváltozatok 2,1 literes CDI motort kapnak, a CLA 200 CDI esetében 136, a 220 CDI esetében pedig 170 lóerővel. Az AMG-re néhány hónapot még várni kell, de a hírek szerint a CLA 45 AMG az A-osztályos AMG kétliteres, 350 lóerős motorját kapja majd meg, valamint a Mercedes összkerékhajtású 4Matic rendszerét, amely fél év múlva már mindegyik CLA-hoz választható extra lesz.

Tovább:
A Mercedes bemutatta a leggyorsabb AMG Mercit
Stingray lett az új Chevrolet Corvette
Az autórovat legfrissebb hírei

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.