Már legalább egy éve nem újdonság, hogy a BMW az X5-nél is nagyobb szabadidő-terepjárón töri a fejét, mert akkor mutatta be az új X7 tanulmányváltozatát. Időközben megkezdődött a típus gyártása, most pedig itt az első hivatalos előzetes is róla.

Az X5 volt az első a BMW szabadidő-terepjáróinak sorában, és a 4,92 méteresre nyúlt, akár 22 colos kerekeken gördülő legújabb generációja minden korábbinál nagyobb és fényűzőbb lett.

Minden méretében még nagyobb lett az új BMW X5

Bemutatták a még hatalmasabb, még fényűzőbb negyedik generációt.

De ez nem akadályozza meg a gyártót abban, hogy egy még nagyobb modellel álljon elő. Az egy évvel ezelőtti frankfurti autószalonon leplezték le az X7 tanulmányváltozatát, ami jól előrejelzése annak, hogyan fog kinézni a BMW eddigi legnagyobb szabadidő-terepjárója.

Az X7 lesz a BMW-terepjárók királya

Nagyobb lesz az X5-nél, brutálisabb az X6-nál, és jár rá a zöld rendszám.

A Concept X7 több mint öt méter hosszú és két méter széles, ezzel olyan típusok konkurense lehet, mint a Mercedes-Benz GLS és a Range Rover. A koncepcióautós fényszórókat, tükröket és kilincseket leképzelve róla pedig nagyjából a szériagyártmány áll előtted.

Még be sem mutatták, de már gyártják a BMW X7-et

2018 végén ismerheted meg a BMW legnagyobb terepjáróját.

A BMW-nél már korábban elárulták, hogy elkezdődött az X7 gyártása az egyesült államokbeli Spartanburgban, ahol a többi X modell is készül, de akkor még nem láthattad magát az autót. Most itt az első hivatalos előzetes róla, és biztosan vagyunk benne, hogy hamarosan végre az egész autót leleplezi a BMW.

BMW on Twitter

Time to redefine luxury. The first-ever #BMW #X7 is coming soon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés