Nagyon hiányzik a Mitsubishi kínálatából a Lancer Evolution sorozat, amelynek utolsó felvonását vezette fel a 2005-ben bemutatott Concept-X tanulmányautó.

A kilencvenes-kétezres években a Mitsubishi egyik legdögösebb modellje volt a Lancer Evolution sorozat. A japán márka mostanra szinte teljesen átállt a szabadidő-terepjárókra és a plug-in hibrid modellekre, az utcai raliautó pedig kikerült a kínálatából. Az utolsó generációját a Concept-X vezette fel, amit tizenhat éve mutattak be, de még most is megállja a helyét.

Az elődjénél szélesebb, masszívabb karosszéria formáját nagyon eltalálták, 2005-ben a Concept-X mutatta meg, hogy milyen lesz a Lancer Evo X. Még ha a sorozatgyártásba kerülő modell sokat szelídült is a koncepcióhoz képest,

a dizájnon mintha nem fogott volna az idő, szerintünk akár egy következő generáció előzetese is lehetne ez az autó.

A prototípus technikája a korábbi széria evolúciójával született, a kétliteres, turbós négyhengeres motor állandóan hajtotta mind a négy kereket, de már egy szekvenciálisan is kapcsolható hatfokozatú automata sebességváltón keresztül.

Menő a letisztult műszerfal, és érdekesség a kagylóülések háttámlájába épített képernyő.

2007-től lehetett kapni az utolsó Lancer Evót, és számtalan változatban készült, a széria 280-tól akár 440 lóerős teljesítményig. 2016 óta rendszeresen felröppentek a hírek a lehetséges utódjáról, ami akár hibrid is lehetne, de a Mitsubishi átalakuló kínálatában egyre kevésbé látszik a helye a legendás ralistílusú sportmodellnek.

A Concept-X után bemutatott Prototype-X már egészen közel volt a gyártásba kerülő modellhez:

Ez is érdekelhet:

Az egyik legmenőbb Mitsubishi volt a Pajero Evo

A Dakar-rali-győztes versenyautó utcai változata.

30 éve jelent meg a Dodge lopakodó sportautója

Japán csúcstechnikával hódított a Stealth.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Gyönyörű versenyautó a feltámasztott Bizzarrini 5300 GT Corsa Revival

További cikkeink a témában