Olvashattál már olyan híreket, amikor az önvezető módba kapcsolt Tesla balesetezett, de bármennyire is úgy tűnik, hogy képes átvenni tőlünk a vezetést az autó, valójában még nem, és most ezt mutatja meg a gyakorlatban egy kutatóintézet.

Autopilot a neve a Tesla önvezető módjának, de valójában ebben az esetben sem robotpilótáról van szó, amit bekapcsolva kényelmesen hátradőlhetsz, és újságot olvashatsz, hanem csak egy vezetéssegítő rendszerről, ami a hosszú, monoton utakon leveszi a terhet a válladról azzal, hogy beszáll a kormányzásba. Figyelni azonban még neked kell, ahogyan minden más autóban, és hogy miért, azt most egy teszttel mutatja meg a Thatcham Research intézete.

A zárt pályás teszten a Tesla Model S önvezető módba kapcsolva egy Mercedes mögött halad, majd amikor az hirtelen sávot vált, mert előtte áll egy autó, akkor a Tesla már nem tud mit kezdeni vele. Hiába fékez, nem lehet elkerülni az ütközést, és az akadály csak a tesztpályán van fóliából. Hasonló veszélyeket hordoz, ha a sávtartó rendszerekre hagyatkozva elengedjük a kormánykereket, mert az autó a kanyarban átsodródhat a szemközti sávba.

A tanulság egyszerűen megfogalmazható,

a jelenleg elérhető rendszerek még nem alkalmasak arra, hogy átvegyék tőlünk a vezetést,

csak abban segítenek, hogy kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyék az utat, ha tudjuk, hogyan kell használni őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában