Ha szereted a japán rajzfilmeket, akkor neked való az új Swift Sport rövidfilmje, amiben olyat hasítanak a kisautóval, hogy azonnal kipróbálnánk. Nem kell kétszáz lóerő ahhoz, hogy jóízűt autózhass az új Suzukival.

Részleteiben már láthattad, milyen lesz az új Swift sportváltozata, Frankfurtban pedig lehúzták a leplet a Suzuki élményautójáról. Igen, lehet élmény a vezetés úgy is, hogy nem két-háromszáz lóerő dolgozik alattad. A Swift Sportnak elég egy 1,4 literes, turbós benzinmotor ahhoz, hogy a japán rajzfilmeket idéző videót dobjanak össze róla.

A mérges kiskocsi ugyanis 80 kilogrammal könnyebb az elődjénél, így csak 970 kilogrammot nyom. Az S-Cross és Vitara orrából ismert 1,4 literes Boosterjet motor pedig 140 lóerőre és 230 Nm leadására képes, amit hatfokozatú kézi váltó továbbít az első kerekekhez. Más nem is kell ahhoz, hogy jól érezd magad a kormány mögött.

Már a széria Swiftben is egyenes aljú a kormánykerék, de itt piros cérnával öltött sportülések és piros számlapos fordulatszámmérő jelzi, hogy nem akármilyen Suzuki ez. A külseje is elég dögös, főleg ebben a sárga színben, a 17 colos könnyűfém kerekekkel és a Swift Sport jellegzetességével, a kétoldalt kivezetett kipufogóval.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés