A szezonkezdet előtt csak kiderül, mi lesz a hétszeres világbajnokkal.

Lewis Hamilton és a Mercedes továbbra sem jutott egyezségre a hétszeres világbajnok szerződését illetően. Értesülések szerint előbb a csapat, pontosabban annak anyavállalata, a Daimler dobta vissza a brit által kínált kontraktust, majd...

A meg nem egyezés hátterében leginkább az anyagiak állnak, ugyanis míg Hamilton évi 50 milliót akar négy évre, addig a Daimler évi 40 milliót adna neki 2+1 évre (valamint plusz 10%-ot és egy Mercedes-AMG One-t, ha megnyeri a világbajnokságot).

A Motorsport.com az olasz Corriere dello Sportra hivatkozva arról ír, hogy az INEOS oldhatja meg a dolgot, az istállóhoz 2020 év elején érkező szponzor – ami azóta az F1-es csapat egyharmados tulajdonrészét is megszerezte – ugyanis hajlandó lenne kisegíteni a Daimlert csak hogy végre megszülessen az egyezség.

Könnyen elképzelhető, hogy George Russell beugrásának is köze lehet ahhoz, hogy nem tudnak megegyezni egymással a felek:

„Hamilton számára borzalmas volt Russell beugrásának időzítése”

A fiatal tehetség teljesítménye tényező lehet a hétszeres világbajnok szerződéshosszabbítása során.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés