Meglepetésre plug-in hibrid hajtással mutatta be a Škoda az Octavia RS új generációját, de a sportmodell nemcsak zöld rendszámos változatban lesz kapható, hanem az elődjéhez hasonlóan benzin- és dízelmotorral is.

2000-ben jött ki az Octavia RS első generációjával a Škoda, a 180 lóerős 1,8 literes motorral szerelt sportmodell két évvel később kombiként is megjelent, és összesen 17 600 példány kelt el belőle. Jóval népszerűbb volt a második széria, amit a 200 lóerős benzinesen kívül 170 lóerős dízelmotorral is árultak, és ezzel 87 800 darabot adtak el.

Még ezen is túltett a harmadik széria, a kezdetben 220, majd 230, végül 245 lóerős benzines és a 184 lóerős dízelmotorral, immár összkerékhajtással is kínált Octavia RS-ből mostanáig 172 ezer darab fogyott, és

a népszerűségéről sokat mond, hogy a németeknél, a briteknél és a svájciaknál minden ötödik eladott Octavia egy RS volt.

A negyedik generációs Octavia már a kereskedésekben van, és a Škoda nemrég az új RS-t is leleplezte, meglepetésre plug-in hibrid hajtással.

A 245 lóerős zöld rendszámos sportmodell 7,3 másodperc alatt gyorsul százra és 225 km/óra a végsebessége.

Nagyon dögös lett az új hibrid Škoda Octavia RS

Sportos családi autó, ami mostantól zöld rendszámos is.

Ha nem kérsz a hibridből, akkor jó hír, hogy az új Octavia RS is kapható lesz hagyományos benzines és dízelváltozatban.

A benzines modell előnye, hogy kétszáz kilogrammal könnyebb a hibridnél,

ezért a 200 lóerős 2.0 TSI-vel és a hatfokozatú kézi váltóval 6,7 másodperc alatt gyorsul százra, és 250 km/órával száguldhat. A hétfokozatú DSG váltó a benzineshez opció, a 200 lóerős 2.0 TDI-hez pedig széria, amihez pedig ezen felül felárért összkerékhajtás kérhető.

Ez is érdekelhet:

A Skoda új kirándulóautója az Octavia Scout

Az új Octaviát is felkészítették könnyebb terepre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában