A sok rossz mellett már jókat is hallani a maranellóiak autójáról.

Eddig sok jó hírt nem lehetett hallani a Ferrari 2020-as versenygépéről, amely az új idényre alapjaiban változik meg. Az olasz istállóhoz közel álló Leo Turrini korábban azt írta, hogy a mérnökök a szélcsatornából és a szimulátorból kapott adatok alapján kifejezetten katasztrófálisnak találták a helyzetet.

Az olasz újságírók most viszont arról számolt be, hogy egy fokkal már jobb a helyzet Maranellóban:

„Az elmúlt héten kapott adatok már biztatóbbak. Még mindig akadnak kisebb gondok, de ahogy korábban is mondta, még sok idejük van.”

Turrini véleménye szerint az a csapat elsődleges célja az új autó koncepciója kapcsán, hogy egy kevésbé pályafüggő versenygépet építsenek 2020-ra.

A tavalyi idényben a Ferrari csak a hosszú egyenesekben tudott a mezőny fölé nőni – a motorerőnek köszönhetően –, a kanyargósabb pályákon rendre elvérzett.

(Forrás: gpfans.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés