Nem mondhatjuk, hogy a japán autómárkák ne fejlesztenének sportautókat, csak éppen azok már nem jutnak el az európai utakra. Az új Nissan Z-hez hasonlóan a Subaru BRZ következő generációja sem lesz kapható nálunk.

2012-ben jelent meg a Subaru és a Toyota közösen fejlesztett sportautója, ami BRZ és GT86 néven került a kereskedésekbe. A szívómotoros, hátsókerék-hajtású modell nem a teljesítményével vagy a gyorsulásával, hanem a klasszikus vezetési élményével tűnt ki, és most elkészült a következő generáció, ami tovább folytatja ezt a hagyományt.

A Subaru mutatta be elsőként a BRZ második generációját,

ami ugyan az előző széria alapjára épül, és a sziluettje hasonló is hozzá, de a karosszériája teljesen eltérő. Az új fényszórók, a nagyobb hűtőmaszk és a szintén megújult hátsó lámpák friss külsőt adnak a Subarunak, amit 17 vagy 18 colos kerekekkel szerelnek.

A 4,26 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,31 méter magas karosszéria merevebb az elődjénél. A tető, az első sárvédők és a motorházfedél alumíniumból készültek, ami az 1277 kilogrammos tömeg mellett alacsonyabb súlypontot eredményezett. Most először az autonóm vészfékező rendszer mellett távolságtartó tempomat is elérhető a Subaru sportautójához.

A rajongók nagyon várták a turbós változatot, de a Subaru továbbra is szívómotorral kínálja a BRZ-t,

ami az elődje kétliteres, 200 lóerős erőforrása helyett egy 2,4 literes, szintén négyhengeres boxermotort kapott, hatfokozatú kézi vagy automata váltóval. A teljesítménye 231 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 250 Nm, amivel a menetteljesítményei is javultak.

A 2+2 üléses utasteret is modernizálta a Subaru, a kormánykerék mögé 7 colos kijelzőjű műszeregység, a középkonzolra 8 colos érintőképernyő került. Az új BRZ-nek csak egy baja van: a szigorúbb emissziós szabályok miatt nem tervezik az európai forgalmazását.

Már csak a Toyotában bízhatunk, a testvérmodell a hírek szerint GR86 néven érkezik majd.

A Nissan sem hozza el az európai utakra az új Z-t:

Fantasztikus formában támad fel a Nissan Z

Végre egy igazi klasszikus sportkocsi! De nem nekünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés