A legtehetősebb ügyfelek számára minden lehetséges, még az is, hogy a nagyobb motorral építenek hatkerekű változatot a G-osztályból.

A G-osztály előző generációjának legkülönlegesebb tagja volt a hatkerekű változat, amit a G 63 AMG-ből ismerős 4 literes biturbó V8-as motorral szereltek, és nem kevésbé volt érdekes a G 65 AMG sem, amibe a mára nem elérhető 6 literes biturbó V12-es erőforrás került. Miért is ne lehetne kombinálni a kettőt?

A Mercedes egy tehetős ügyfele rendelte meg a hatkerekű G-osztályt a G 65-ből származó motorral, és az AMG-nél készségesen építettek is neki egyet.

De a 12 hengeres motor még nem volt elég, ezért elvitte a Mansory műhelyébe, ahol szénszálas anyagokkal és egyedi kárpitokkal még különlegesebbre szabták.

Az egyetlen példányban létező hatkerekű G 65 AMG újonnan 1 282 700 euróba került a tulajdonosának, és ha már kifizette, akkor nem féltette használni.

8 év alatt több mint 56 ezer kilométert tekert bele a monstrumba, amit most az új árának csaknem feléért lehet megkapni: 775 ezer euróért kínálják, ami 271 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A G-osztályból is elektromos autó lett, itt a Mercedes EQG

A pótkeréktartójából kábeltartó lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés