A jövő Nissanja már a Teslának állítana ellenfelet

Elektromos autó koncepcióját mutatta be a Nissan a detroiti autószalonon, ami nem lenne olyan nagy hír, hiszen mégis az úttörő Leaf gyártójáról beszélünk. Az IMs Concept nyomán azonban egy egészen új kategóriában vetné meg a lábát a márka.

A Leaf volt az első nagy sorozatban gyártott elektromos autó, és a mai napig a legkeresettebb villanyautónak számít, de a Nissan nem csak ebben az egy kategóriában gondolkodik.

A kompakt Leaf után többféle méretben is készítenének elektromos autót, a tervek szerint 2022-ig összesen hetet mutatnának be.

A következő nagy dobás lehet az a modell, amit az IMs Concept vetít előre.

Az áramvonalasított karosszéria egy felsőkategóriás autót sejtet, amit a mai divatnak megfelelően 22 colos kerekekkel és magasított futóművel szereltek. A képernyővel teli utastere is futurisztikus, az ülések nem a megszokott elrendezést követik.

A méretén kívül a hajtásláncával is a Tesla ellenfelévé lépne elő a Nissan újdonsága.

A tanulmányautót két elektromotorral szerelték, ezek mind a négy kereket hajtják, a kombinált teljesítmény 490 lóerő, a nyomaték 800 Nm. Az akkumulátor pedig 115 kilowattórás lenne, amivel 610 kilométert is mehet egy feltöltéssel.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon