Tenerifén teszteltük le a legújabb Nissan Leafet. Szeretnéd tudni, milyen lesz a jövő?

A Nissan Leaf olyan autó, ami nagy megmondásokért kiált, így aztán gyorsan meg is adjuk magunkat ennek a hívásnak. Őszintén szólva egyáltalán nem esik nehezünkre nagy dolgokat mondani erről az autóról, ez a jármű ugyanis sokkal inkább szimbólum, mint egy szimpla elektromos személygépjármű.

Ha annyival intéznénk el, hogy ez egy klassz elektromos autó, akkor az olyasmi, mintha a Beatles-re azt mondanánk, hogy egy népszerű zenekar.

Nem értékelnénk a hatását, nem értékelnénk mindazt, amit valójában jelent. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy ha egy Teslába ülve ébredek rá, hogy az elektromos autók mindent, de mindent el fognak seperni az útból, akkor valószínűleg a Teslákért lelkendeznék, de ez most egy Nissanban történt meg, szóval per pillanat a jövő szimbóluma számomra a Nissan Leaf.

Ha bárkiben is van szemernyi kétség afelől, hogy a gyermekei már csak elektromos autókat fognak venni, és úgy néznek majd a családi fényképalbumban apu benzines, dízeles autójára, mint mi a faros Ikarusra vagy a kétfedeles repülőgépekre, az beül ebbe az autóba és többet nem kételkedik. Nyilván vannak a rendszernek még gyerekbetegségei, ismerjük a mantrát, hogy lassú a töltés, nincs elég töltőállomás, kevés a hatótávolság.

2010-ben a maximális hatótávolság 122 km volt, ma 270, és ha a fejlődés ebben az ütemben halad tovább, újabb 8 év múlva akár 600 kilométert is megtehetünk egy töltéssel.

És közben a másik két probléma is évről évre javul, tehát nem kérdés, hogy ezek az érvek hamarosan okafogyottá válnak, és két-három évtized múlva az elektromos járművek (nem csak Nissan Leafek) masszív többségben lesznek az utakon. Mielőtt beültem volna ebbe az autóba, még vitatkoztam volna egy ilyen állítással, ma már nem teszem. (Tisztában vagyok azzal, hogy lesznek ellenvélemények, ami rendben is van, a diskurzus mindig hasznos.)

A jelentősége, és messianisztikus volta után beszéljünk magáról az autóról. A helyzet az, hogy ez egy nagyon jó gépezet, kicsit olyan, mintha a japán géniusz felébredt volna csipkerózsika álmából, és a nyolcvanas évek óta először – amikor megépítették a CD-t, a VHS-magnókat, a mikroprocesszort, a litium akkumulátort és így tovább – úgy érezték, kellő kihívást jelent nekik az, hogy építsenek egy korrekt elektromos autót. Az új Leaf vezetési élmény nagyon kellemes, megy, mint a golyó, gyorsul, mint egy rakéta, és szexin néz ki, ami mondjuk nem biztos, hogy áll egy BMW i3-ra.

Miközben egy korrekt, 147 lóerős elektromos járművet rakott össze a japán óriás, arra is figyeltek, hogy egy korszerű, a jelenlegi csúcsnak megfelelő extrákkal pakolják tele a kocsit. A ProPilot mód sávtartási és követési távolságot figyelő robotpilóta üzemmódot takar, és igencsak kényelmessé teszi az autózás mondjuk autópályán, de városi dugóban mutatkozik meg az ereje, ugyanis nem kell öt másodpercenként nyomni a pedált, az autó elvégzi ezt helyettünk. A Pro Pilot Park beparkol helyettünk.

Az E-pedal egy okospedál rendszer, aminek lényege, hogy nem két külön pedált használunk gyorsításhoz és fékezéshez, hanem egyet. Hogyan működik? Ha rálépünk, akkor gyorsulunk, ha levesszük róla a lábunkat, akkor lassulunk. Nyilván ízlések és pofonok, kinek mennyire jön ez be, volt újságíró kolléga, aki imádta, én nem szerettem, mert nem éreztem, hogy az autó abban a tempóban lassulna, ahogyan azt én szeretném.

Az Eco mód a leggazdaságosabb stílusban vezeti az autót, a B mód pedig azt jelenti, hogy a fékezés során keletkező energiát a rendszer visszapumpálja az akkumulátorba.

Full extrás változatban megtalálhatók benne még a szokásos finomságok: tolatókamera, holttér radar, okostelefonnal társítható multimédiás rendszer, egy csomó olyan fícsőr, ami miatt az autónkat is egyfajta okoseszköznek fogjuk tartani (ebben külön segít az a tulajdonsága is, hogy a telefonunkhoz hasonlóan a kocsit is feltesszük töltőre.)

Aki komolyan fontolja ennek a futurisztikus járműnek a megvásárlását (induló ár 10 millió forint), annak érdemes alaposan megnéznie a hazai képviselet honlapját, ugyanis értékes infókat kaphat a töltési időről, az útviszonyok és a hatótávolság kapcsolatáról, az akkumulátorról.

Összefoglalásképpen:

lehet nem szeretni az elektromos autókat, és biztos, hogy az új Nissan Leaf sem tökéletes (noha a következő kiadásra valószínűleg kijavítják, amit ki kell), de ettől ez még egy fontos, igazi statement jármű.

Ilyen lesz az autózás jövője, ilyen lesz a jövőnk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában